A házigazda Győr és a Fradi egyaránt három pontot tudott összeszedni a meccs kezdetéig a bajnokságban, azzal a különbséggel, hogy míg az ETO három, úgy a fővárosiak csak két találkozót játszottak le.
Jobban kezdték az összecsapást a vendégek, bár a támadó harmadban rendre sok volt a pontatlanság a Ferencváros játékában.
Az első félidő második felében több kisebb-nagyobb helyzete is volt a Győrnek, mégis a Fradi szerezte meg a vezetést: egy szép akció végén Böde készített elő Busainak, aki magabiztosan lőtt a bal sarokba.
Fotó: MTI
A szünetről teljesen más felfogásban jött ki a hazai együttes, Horváth Ferenc fiai támadóbb felfogásban folytatták a mérkőzést.
Szűk húsz perc alatt akár fordíthatott is volna a Győr, de Priskin és Rudolf sem összpontosított jól nagy gólhelyzetekben.
A hajrában elszabadultak az indulatok, a játékvezető összesen tíz sárga lapot osztott ki, ráadásul Varga brutális belépőjéért a piros lapot mutatta fel a győri támadónak Andó-Szabó.
Tíz emberrel már nem volt esélye egyenlítenie a vendéglátónak, így a Fradi gazdagodott három ponttal.
2. FÉLIDŐ
93. PERC: Vége, 1-0-ra nyert a Fradi!
92. PERC: Meccslabda! Három az egyben támadhatott a Fradi, Csukics azonban önző módon eltekerte a lasztit a kapu mellett.
90. PERC: Három perc a ráadás.
89. PERC: Elszabadult a pokol, egy győri szögletet követően akazkodtak össze a játékosok. Priskin és Busai is kap egy sárga lapot.
85. PERC: Piros lap! Andó-Szabó játékvezetőben akadt el a labda, ebből kontrázott volna a Fradi, Varga azonban méterekről csúszott oda ellenfelének, a spori pedig egyből az öltözőbe küldi.
84. PERC: Forrongnak az indulatok a pályán, Nalepa is kapott egy sárgát.
82. PERC: Elképesztő miket hagynak ki a győriek, ezúttal Dibusz hibáját használhatták volna ki, de Andric a kapu fölé bikázott.
81. PERC: Kihasználja utolsó cserelehetőségét a házigazda: Pátkai le, Trajkovic be. Közben Csukics is kap egy sárgát.
80. PERC: Kamber páros lábbal csúszott oda Busainak, ő a harmadik győri sárga lapos.
78. PERC: Kettőt cserél Thomas Doll: Böde helyén Lauth folytatja, Gerát pedig Havojic váltja.
76. PERC: Gyömbér is besárgul, ő taktikai szabálytalanságért.
74. PERC: Böde kap sárga lapot reklamálásért.
73. PERC: Kamber indítását Pavlovic fülelte le.
72. PERC: Szinte már csak a védekezésre összpontosít a Ferencváros, a második félidőben alig-alig érnek fel az ellenfél kapujához a vendégek.
70. PERC: Nagyobbnál nagyobb ziccereket puskáz el az ETO, ezúttal Varga lőtt ajtó-ablak helyzetben a kapu fölé.
69. PERC: Dudást is pályára küldi a győri vezetőedző, Svec hagyta el a játékteret.
66. PERC: Dibusz óriásit véd! A fővárosiak kapusa Priskin fejesénél mutatott be nagy bravúrt.
65. PERC: Cserél a Fradi is, Nagy helyén Csukics folytatja.
64. PERC: Hatalmas a nyomás a Ferencvároson. Varga egy kavarodást követően gurította el a játékszert Dibusz mellett-alatt, de a kapufáról kifelé pördült a bőr.
63. PERC: Pavlovic csúszott be hátulról Priskinnél, labda helyett lábat talált, ő az első vendég sárga lapos.
62. PERC: Ismét veszélyeztet az ETO, Priskin fejese egy Fradi-bekk hátáról pattant szögletre.
61. PERC: Varga szögletét Dibusz hullajtotta ki a kezéből, de védői kisegítették őt.
60. PERC: Völgyi beadását Varga fejeli az égbe.
57. PERC: Más mentalitásban jött ki a szünetről a hazai csapat, a Fradi egyértelműen a kontrákra állt be.
54. PERC: Horváth Ferenc cserére szánja el magát, Andrics váltja Kronavetert.
53. PERC: Ezúttal sokkal veszélyesebb volt a győri szöglet, Lipták tudott fejelni az ötös vonaláról, de nem sikerült kaput találnia.
51. PERC: A második félidő első szögletét követően Kamber bólintott jóval a kapu fölé.
48. PERC: Gera vette át mellel a labdát a 16-oson belül, lövése ellenben már gyengére sikerült.
46. PERC: Folytatódik a találkozó, a Fradi kezdte a második etapot.
1. FÉLIDŐ
45+1. PERC: Vége az első játékrésznek, nagyon jókor jött a gól a Fradinak.
45. PERC: GÓÓÓL! Nagy passzával Böde lépett ki majd készített le Busainak, aki nagyon higgadtan a bal sarokba helyezett. 0-1.
43. PERC: Sok a pontatlanság a Fradinál a támadó harmadban.
40. PERC: Újabb helyzet, ezúttal Priskin kapott remek indítást egy társtól, de rossz átvétele miatt csak a kapu fölé tudott durrantani.
39. PERC: Ziccer! Rudolf kényszerítőzött Pátkaival, majd a védők szorításában gurított a rövid alsó irányába, a Fradi kapusa azonban a helyén volt.
38. PERC: Rudolf próbálkozott jó 25 méterről, de Dibusznak ez csemege volt.
33. PERC: Lipták pakolt oda hatalmasat Bödének, de ő egyelőre nem kapott sárga kártyát.
31. PERC: Szögletekben nagyon jól áll a vendég gárda, de egyszerűen képtelenek pontrúgásból veszélyhelyzetet teremteni a győri kapu előtt.
30. PERC: Lang lépett oda keményen Gerának, de megússza a kiállítást.
28. PERC: A negyedik ferencvárosi szögletet is könnyedén kistukkolták a hazai bekkek.
26. PERC: Az elmúlt percekben gyengébb az iram, mezőnyben folyik a játék.
24. PERC: Nagy újabb két sarokrúgásából ismét nem tudott veszélyeztetni a Fradi.
23. PERC: Lang rántotta le Bödét, neki is felmutatja a játékvezető a sárga kártyát.
19. PERC: Egy tetszetős Kronaveter-Rudolf összjáték végén utóbbi lőtt éles szögből az oldalhálóba.
16. PERC: Lipták lépett fel egy támadással, de átadása pontatlan volt Priskin felé.
14. PERC: Völgyi lép oda csúnyán Nagy Dánielnek, az ETO középpályása kapja a meccs első sárga lapját.
13. PERC: Nagy szögletét simán kifejelik a győri védők.
12. PERC: Dibusz kezéből pottyant ki a laszti, de Andó-Szabó már szabadrúgást ítélt kifelé lökés miatt.
9. PERC: Böde emelte középre a labdát, Kamenár fölött átszállt, a hosszú oldalon viszont nem sikerült kapura tenniük az FTC játékosainak.
7. PERC: Az ETO végezhette el a meccs első szögletét, de a vendégek hálóőre magabiztosan húzta le a játékszert a magasból.
5. PERC: Többet van a labda a Fradinál, jobbára a Győr térfelén folyik a játék.
2. PERC: Kronaveter élesen belőtt szabadrúgását Dibusz könnyedén kezeli.
1. PERC: A tiszta fehérben játszó győriek kezdték a csatát.
Előzetes: Egyik gárda sem mondhatja el magáról, hogy kirobbanó formában kezdte volna a szezont. A győriek három meccs után három ponttal állnak a tizedik helyen, míg a Fradi eggyel előttük szintén három egységgel szerénykednek, igaz, a fővárosi alakulat a Groupama Aréna átadása miatt nem játszott az előző körben.
Thomas Doll, az FTC vezetőedzője szerint két erős csapat mérkőzik meg vasárnap.
“Az elmúlt fordulókban a Győr és mi is veszítettünk pontokat, ezért biztos vagyok benne, hogy mindkét együttes ezer fokon ég majd. Kellenek a győzelmek, hiszen a végelszámolásnál minden elhullajtott pont fájó. Százszázalékos koncentrációt várok el mindenkitől, szeretném ugyanazt a küzdő, harcias mentalitást látni, mint amit a Chelsea ellen mutattunk. Ennyi kell, semmi több” – mondta a fradi.hu-nak a német szakember.