Forma-1

Teljesen odavan Budapestért a Red Bull pilótája

Pierre Gasly első idénye a Red Bullnál nem úgy alakul, ahogyan remélte. Miközben csapattársa, Max Verstappen egyre jobb eredményeket ér el, mi több, a Magyar Nagydíjon életében először indulhat majd az első rajtkockából, addig a franciát előfordul, a Mercedes és a Ferrari mellett más csapatok pilótái is megelőzik.

Történelmi pole-pozíciót szerzett Verstappen a Hungaroringen
Nem csak saját magának tette emlékezetessé a Magyar Nagydíjat.

Emiatt rengeteg kritika is érte Gaslyt, de a Borsnak nyilatkozva elárulta, még a pályafutása elején tart és főleg arra összpontosít, hogy tanuljon a versenyekből.

„Nyilván nagy kihívás mellette versenyezni, de nekem eddig mindössze másfél évem van a Forma–1-ben. Még mindig fejlődöm, tudom, hogy sok mindenben kell javulnom, de

a versenyző, aki öt év múlva leszek, nagyon különbözik attól a versenyzőtől, aki ma vagyok.

Fontos számomra, hogy használjam azt a tapasztalatot, amit ő már begyűjtött a csapattal, és tanuljak a teljesítményéből, mert rengeteg pozitív dolgot lehet ellesni tőle”

– fogalmazott a francia.

Emellett arra is fény derült, hogy Gasly teljesen belehabarodott Budapestbe, ha ideje engedi, pihenni is Magyarország fővárosába jár.

A családommal szoktunk itt pihenni néhány napot. Gyönyörű Budapest, különösen a Budai Vár és a Duna nyűgözött le, de az éttermek is nagyon hangulatosak.

A Red Bull pilótája a Hungaroringen hatodik helyről vág neki a 15:30-kor kezdődő futamnak.

A Magyar Nagydíj rajtrácsa

1. sor:
Max Verstappen (holland, Red Bull)
Valtteri Bottas (finn, Mercedes)
2. sor:
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
3. sor:
Sebastian Vettel (német, Ferrari)
Pierre Gasly (francia, Red Bull)
4. sor:
Lando Norris (brit, McLaren)
Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren)
5. sor:
Romain Grosjean (francia, Haas)
Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo)
6. sor:
Nico Hülkenberg (német, Renault)
Alexander Albon (thaiföldi, Toro Rosso)
7. sor:
Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso)
Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo)
8. sor:
Kevin Magnussen (dán, Haas)
George Russell (brit, Williams)
9. sor:
Sergio Pérez (mexikói, Racing Point)
Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault)
10. sor:
Lance Stroll (kanadai, Racing Point)
Robert Kubica (lengyel, Williams)

Kiemelt kép: Charles Coates/Getty Images

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik