Forma-1

Kemény kritika a csapattól, gyengének tartják Gaslyt

Pierre Gasly megint egy csalódást keltő versenyhétvégén van túl. A Red Bull sokat kritizált francia versenyzője némi fellángolást mutatott ezt megelőzően, és ugyan volt egy balesete a Német Nagydíj szabadedzésén, Hockenheimben a negyedik rajthelyet szerezte meg. A futama viszont pocsék volt, három körrel a verseny vége előtt kiesett, miután hibázott, amikor meg akarta előzni Alexander Albont – hivatalosan a 14. lett, mert teljesítette a versenytáv kilencven százalékát.

A 23 éves versenyző helyét így megint egyre többen megkérdőjelezik, főleg, hogy a Német Nagydíjon dobogós Danyiil Kvjat, és csapattársa, Albon is remekel a Toro Rossóban. Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója szerint a futamokon kezdődnek Gasly problémái.

Az időmérőn nagyszerűen reagált a korábbi balesetére. A futamon sem volt rossz a sebessége, de egyszerűen túl gyenge a csatákban és az előzésekben. A végén a koccanása Albonnal teljesen felesleges volt

mondta az Auto Motor und Sportnak Helmut Marko.

A Toro Rossóból előléptetett Gasly eddig nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Miközben Max Verstappen már két futamgyőzelemnél jár idén, addig a francia még csak dobogón sem volt, egyszer volt negyedik. A három topcsapat hat versenyzője közül eléggé kilóg lefelé a szerzett pontok tekintetében, és csak hét ponttal gyűjtött többet, mint a mclarenes Carlos Sainz Jr.

Marko a napokban a motorsport.com-nak elmondta, 2019-et biztosan a mostani felállással fejezik be. Utána viszont biztosan kiértékelik az évet és nem biztos, hogy Gasly eredményei megfelelőek lesznek.

Nyitókép: Mark Thompson/Getty Images

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik