Nagyvilág

Vérlázítóan reagált a tanügyminiszter a 15 éves lány tragédiájára

A kormányfő érzéketlen kijelentése miatt ki is rúgta.

A Maszol.ro vette észre, hogy Viorica Dancila nem sokat teketóriázott, Facebbok-oldalán jelentette be, hogy meneszti a tanügyminisztert. A kormányfő azt követően döntött, hogy  Ecaterina Andronescu egy csütörtöki televíziós műsorban a caracali tragédia kapcsán azt mondta:

őt a szülei arra tanították, hogy ne üljön idegenek autójába.

A kormányfő szerint erre a kijelentésre nincs bocsánat, az nem is tükrözi a kormány véleményét,

ezentúl minden ilyen kisiklást hasonlóan fog szankcionálni.

Az ellenzéki politikusoknak is üzent, nem fogja hagyni, hogy politikai tőkét kovácsoljanak a caracali tragédiából.

Döntéséről a kormányfő személyesen nem tájékoztatta Andronescut, aki a Digi24-nek azt mondta: a televízióból értesült a leváltásáról. Mint mondta, nyilatkozatával nem Alexandrát vagy családját akarta hibáztatni a történtekért, arra akart rávilágítani, hogy ha a szülők nem mondják el a gyerekeknek, hogyan védjék meg magukat, akkor az iskolának kötelessége ezt pótolni.

Az oktatási tárcát ügyvivőként  Valer-Daniel Breaz művelődési miniszter veszi át.

Közben az MTI bukaresti tudósítója azt jelentette, hogy a nyomozás alig haladt előre, a nyomozók továbbra sem tudják, hol lehet a múlt szerdán eltűnt Alexandra, arról sincs minden kétséget kizáró bizonyíték, hogy a lány már nincs életben.

Pénteken az igazságügyi orvostani intézet az antropológiai vizsgálat előzetes eredménya alapján annyit megerősített, hogy egy 12 és 17 év közötti, alacsony növésű lány elszenesedett csontjait találták meg a gyanúsított házának udvarán, abban a fémhordóban, amelyben – saját vallomása szerint – a férfi elégette a 15 éves lány holttestét. Az emberi maradványok azonosítását célzó genetikai (DNS) vizsgálat előzetes eredménye jövő hétre várható.

Hetek óta az ügyészeknél volt a kép, ami alapján azonosították a caracali rémet
Az már nem biztos, hogy gyilkosság történt, de az igen, hogy a román bűnüldözés csődje a történet.

Kiemelt kép: Viorica Dancila miniszterelnök sajtótájékoztatót tart a tizenöt éves lány meggyilkolásának ügyében július 31-én. MTI/EPA/Robert Ghement

Ajánlott videó

Olvasói sztorik