Közélet

Bod Péter Ákos: Orbánnak árt az „elgazdagodás”

A jegybank egykori elnöke, akit egykor Orbán Viktor ajánlott miniszterelnök-jelöltnek most úgy véli, „a leszivárgó ocsmányság fog betenni az Orbán-rezsimnek”.

A Klubrádióban Bod Péter Ákos azt mondta, a korrupcióra nem érzéketlenebbek a magyarok, csak tehetetlenebbek ellene, mint a  szomszéd államokban. A professzor szerint nálunk ugyanis jóval kiterjedtebb, szervezettebb a korrupció, a hatalom a lopásokhoz, egész iparágak bekebelezéséhez használja fel az államapparátust. Ebből mára stabilan működő szisztéma lett.

Bod-Peter-Akos(1)(210x140)(1).jpg (bod péter ákos, )
Legalább 4000 milliárd forintot vett ki a korrupció az emberek zsebéből
Szakértők szerint kínai stratégiai egyezségek helyett a kisvállalkozásokat kellene támogatni.

A Magyar Nemzeti Bank egykori elnöke szerint óriási különbség a környező országokhoz képest, hogy a magyar hatóságok nem mennek a korrupciós ügyek után, akiknek a közpénzek költését hivatalból ellenőrizniük kellene, politikai kinevezettek. Gyanús ügyeket az emberek már nagyon szóvá sem tesznek, mert tudják, felesleges, a visszaélésekről a magyarok egyik fele nem is tud, a hatalom által ellenőrzött sajtó ezekről nem beszél.

Bod Péter Ákos az ideges szállodásról, akihez bejelentkezett egy nagy ember lánya
Nem egy ilyen történetet ismer a konzervatív professzor.

Közgazdászként Bod Péter Ákos ugyanakkor úgy véli, a rezsim ellen dolgozik az elszegényedés ellentéte, az egyre látványosabb „elgazdagodás”, amivel egy idő után az emberek mégis szembesülnek.

Az oligarchák a korrupt hatalom jóvoltából egyre fényűzőbben fognak élni, ami előbb-utóbb felforrósítja a hangulatot ellenük, amit fokoz majd, amikor a korrupció látványossá válik a helyi kiskirályoknál is, mert az ocsmány viselkedés leszivárog. Akkor nyílik ki az emberek szeme, amikor a gazdasági helyzet romlik, kevesebb lesz az uniós támogatás.

Felszínre tör a lefojtott elégedetlenség, ha még mindig nagyon kevés pénz jut oktatásra, miközben a presztízsberuházások felháborítóan mennek tovább, a NER kegyeltjei pedig szórják a pénzt. Nem reménytelen, hogy a rezsim megrendül, de ennek egyik feltétele egy világos, erős ellenzéki alternatíva is. Az MNB  volt elnöke szerint a pangás sem tart örökké, egy pontnál beindulnak a változások, ahogy Szlovákiában, Csehországban is. Bod Péter Ákos erről elemzést írt a Válasz Online-ra.

Bod Péter Ákos: A korrupció felgyorsítja az emigrációt
A magyar bérszint lemaradt a térségi átlagtól, Ausztriától két-háromszoros elmaradásban vagyunk.

Kiemelt kép: 24.hu / Fülöp Dániel Mátyás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik