Zuglóban májusban hirdették meg a 100 ötös nevű programot, amelyben azt ígérték, hogy azok a gyerekek, akiknek az ellenőrzőjébe a 2018/2019-es tanévben több mint 100 darab ötös kerül be, jutalmat kapnak. Ahogy azonban az Index írja, erre hiába vártak az érintett gyerekek.
A hírportálnak azt mondta egy szülő, akinek a gyereke egy zuglói általános iskolába jár, hogy ők is jelentkeztek az iskolatitkárnál a programra, ám nem kaptak semmiféle értesítést és az évzárón se került szóba a dolog. Egy édesanya rákérdezett az igazgatónál, de nem kapott választ, ám egy későbbi levélben, amelyet a pedagógusoknak és a szülői munkaközösség tagjainak küldtek, azt írta:
Kedves Kollégák, Kedves SZMK! Miután nem érkeztek meg a gyerekeknek ígért oklevelek, tegnap felhívtam a tankerületi központot. Érdeklődésemre azt a tájékoztatást kaptam, hogy az iskolák nagyságrendekkel több gyerek nevét küldték be, mint amire számítottak, és sajnos nincs mód ennyi tanulót oklevéllel jutalmazni, ezért a „100 ötös” programot leállították. Őszintén sajnálom, hogy a legjobb tanulóinknak okoztunk ezzel csalódást. Szép nyarat, jó pihenést mindenkinek!
Az Index úgy tudja, hogy ez nem az iskolák projektje volt, hanem a Közép-Pesti Tankerületi Központ, ám hiába érdeklődtek arról, hogy miért vonták vissza a pályázatot, mennyien jelentkeztek rá és hogy egyik iskolában se futotta oklevélre, vagy csak néhányban, de nem kaptak választ.
Kiemelt képünk illusztráció, MTI/Komka Péter