Nagyvilág

CNN: A Wikileaks-alapító Londonból avatkozott be az amerikai választásokba

Julian Assange, a Wikileaks hírportál alapítója 2016-ban Ecuador londoni nagykövetségéről irányította a beavatkozást az amerikai választásokba – közölte exkluzív információk alapján hétfőn a CNN. A hírtelevízió egy spanyol privát biztonsági cég által összeállított dokumentumcsomagra hivatkozva közölte, hogy Assange személyesen vett át a 2016-os választásokra vonatkozó, feltételezhetően lopott háttéranyagokat és információkat a londoni nagykövetség épületében.

Az ecuadori kormány számára összeállított, lehallgatásokat és megfigyeléseket rögzítő dokumentumok szerint Assange egyfajta irányító központtá alakította az ecuadori nagykövetséget, és onnan irányította az egyes, a demokratákra és elnökjelöltjükre, Hillary Clintonra nézve potenciálisan terhelő információk kiszivárogtatását. A követség épületében Assange állítólag oroszokkal és „világklasszis” hackerekkel is találkozott, és néha órákon keresztül tárgyaltak.

2016 júniusában például legalább hét találkozója volt oroszokkal, köztük olyan személyekkel is, akik kapcsolatban álltak a Kremllel.

A dokumentumok szerint abban a hónapban Assange ötször találkozott az orosz kormány ellenőrzése alatt álló RT-televízió munkatársaival, és kétszer folytatott megbeszélést egy Jana Maximova nevű orosz nővel, akinek kilétéről azonban semmit sem tudni. Nyikolaj Bogasikin, az RT londoni irodájának munkatársa a CNN megkeresésére e-mailben közölte a hírtelevízióval, hogy többször is készítettek műsort Assange-ról, és ezért járt az ecuadori nagykövetségen.

Az újságírás jövője lehetett volna, önmaga karikatúrája lett
A Wikileaks indulása óta eltelt tíz év alatt bebizonyosodott, hogy egy titkos iratokat kiszivárogtató honlap is csak akkor lehet igazán független és objektív, ha a tulajdonosai is úgy akarják.

A jelentés szerint a Wikileaks-alapító hozzájutott nagy teljesítményű számítógépekhez és más eszközökhöz is, amelyek megkönnyítették az információk továbbítását. A számítógépeket és tartozékaikat ráadásul közvetlenül azt megelőzően kapta, hogy a Wikileakshez eljuttattak oroszok által megszerzett információkat.

Julian Assange mindig cáfolta, hogy kapcsolatban állna a Kremllel, vagy hogy a kiszivárogtatott információk „az orosz kormánytól vagy az állampárttól” származnának. 2016 decemberében a Fox televíziónak Londonból adott interjújában azt mondta: Donald Trumpról is nyilvánosságra hozott volna lejárató információkat, ha kapott volna ilyeneket.

A CNN szerint egy meg nem nevezett ecuadori hírszerző megerősítette, hogy a hírtelevízióhoz eljutott dokumentumok hitelesek. Idézték a jelentés azon megállapítását is, miszerint „kétségtelenül van bizonyíték arra”, hogy Assange-nak vannak kapcsolatai orosz hírszerző szervezetekkel. A jelentést összeállító spanyol cég nem reagált a CNN megkeresésére.

(MTI)

Kiemelt kép: Europress/Justin TALLIS/AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik