Sport

Halep nagyon elverte Serena Williamst a wimbledoni döntőben

A hetedik helyen kiemelt román Simona Halep két sima szettben legyőzte az amerikai Serena Williamst a wimbledoni teniszbajnokság női egyes döntőjében.

A pályafutása első wimbledoni döntőjét játszó Halep remek teljesítménnyel, szinte hiba nélkül kezdte a meccset. Magabiztosabb, és minden játékelemben pontosabb volt, így 4:0-ra elhúzott.

A 11. kiemelt Williams csak ezt követően kezdett játékba lendülni, de a 27 perces első szettben már nem tudta megszorongatni román ellenfelét.

A második felvonás eleinte szorosabban alakult, ám Halep 2:2 után riválisa két adogatójátékát is megnyerte, így a vártnál sokkal simábban, kiváló tenisszel győzött a mindössze 57 perces fináléban.

Williams 32. alkalommal játszott döntőt Grand Slam-tornán, és 23 siker mellett kilencedszer veszített, wimbledoni mérlege hét győzelem és négy vereség.

Halep három kudarc mellett másodszor nyert GS-finálét – 2018-ban a Roland Garroson győzött -, Serena Williamst pedig kilenc vereség mellett másodszor győzte le. Ő lett az első román játékos, aki egyesben nyert Wimbledonban.

Eredmény, női egyes döntő:

Simona Halep (román, 7.) – Serena Williams (amerikai, 11.) 6:2, 6:2

Kiemelt kép:  Ben STANSALL / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik