Sport

Közel a továbbjutáshoz az Érsekújvár

A MOL Liga rájátszárában már csak két hely kiadó, azonban még három együttesnek van esélye az elődöntős szereplésre.

Az már korábban biztossá vált, hogy a Dunaújváros megnyeri az alapszakaszt, valamint az is, hogy a Miskolc nem veszítheti el a második helyet. Így a Csíkszereda, az Érsekújvár és a Brassó küzd a fennmaradó két pozícióért, ráadásul minden egyes pontnak nagy jelentősége van, hiszen a három alakulat között négy pont a különbség.

A legnehezebb helyzetben a Brassó volt (5. hely, 76 pont) a játéknap előtt, ugyanis elengedhetetlen volt számukra a siker a Csíkszereda (4. hely, 79 pont) otthonában. A román rangadón ez sikerült is, hiszen már a 6. percben vezetést szereztek a vendégek, majd a folytatásban még kétszer betaláltak, így 3-0-ról várták az utolsó harmadot. A Csíkszereda már nem tudta ledolgozni a tetemes hátrányt, mindössze a szépítésre futotta az erejükből, így ezzel a győzelemmel a Brassó már 78 pontnál jár.

A harmadik együttes, mely az elődöntőre pályázik, az Érsekújvár. A szlovák együttes egy sikerrel szinte már bebiztosítta volna a helyét az egyenes kieséses szakaszban, ám a Jegesmedvék ellen nagyon nem megy az Érsekújvárnak: eddigi hét meccsükből hatszor a borsodiak nyertek.

Most viszont megtört a rossz sorozat, hiszen a Nové Zámky 5-3-ra diadalmaskodott, vagyis a sorsa a saját kezében van: az utolsó meccsen a ligautolsó Újpest elleni győzelem – feltéve ha a Brassó és a Csíkszereda is megnyeri utolsó két találkozóját – továbbjutást érhet.

Eredmények – MOL Liga, alapszakasz

Nové Zámky (szlovák)-Miskolci Jegesmedvék 5-3 (1-1, 3-1, 1-1)
gólszerzők: Hrudik (9., 27.), Ruzicka (28.), Mamonovs (38., 51.), illetve Szilágyi (15.), Szirányi (25.), Fodor (41.)

HSC Csíkszereda (román)-Corona Brasov (román) 1-3 (0-1, 0-2, 1-0)
gólszerzők: Becze (55.), illetve Wehrs (6.), Nagy (37.), Rawlik (38.)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik