Hát ezt jól elfuserálták, lesz ebből még probléma

Lipovecz Iván: Macron pókerjátszmája

Macron és Orbán nyírtak ki engem – panaszolta tele a német sajtót Manfred Weber, akinél színtelenebb és súlytalanabb csúcsjelöltet aligha választhatott volna magának az Európai Néppárt. Ám bármilyen hangzatos is a vád, csak részben helytálló. A francia elnök számára a bajor politikus valóban elfogadhatatlan volt – de ugyanígy bármely más csúcsjelölt is az lett volna. Macron ugyanis elvből vitatta ennek a szisztémának a jogosultságát: szerinte egyrészt sehol sincs lefektetve az EU dokumentumaiban, másrészt csak akkor lenne hiteles, ha az EP-választásokon határokon átnyúló listákra lehetett volna szavazni.

Marosán György: Veszélyzónába érkeztünk

Még a 70-es évek végén – az OMFB munkatársaként – beszámolót hallgattam meg a harrisburgi reaktorbalesetről. Mint egykor a KFKI atomreaktoránál dolgozó fizikus, meghökkenve szembesültem a reaktort irányító, magasan képzett szakemberek tanácstalanságával. Fogalmuk sem volt a valóságos helyzetről, a zavarok okairól, és csak a véletlen szerencsén múlt, hogy elkerülték a súlyosabb katasztrófát. Hasonló problémák – „megspékelve” egy slampos társadalom viselkedési kultúrájával – Csernobil esetében már súlyos katasztrófához vezettek.

Felcsuti Péter: Globális felmelegedés

Szemben azokkal, akik a gazdasági növekedés/fogyasztás megállítása mellett kardoskodnak, mások éppen a növekedés/fogyasztás elhúzódó leállása (secular stagnation) miatt aggódnak. Aggodalmaik oka, hogy a legutóbbi technikai forradalom (digitalizáció) nem fejti ki azt a húzóhatást a gazdaság és a termelékenység növekedésére, amit a korábbiak (gőz, vasút, robbanómotor, műanyagok) igen.

„Ez sajnos el lett fuserálva” – Interjú John Komlos gazdaságtörténésszel (Várkonyi Benedek)

Gazdaságtörténészként dolgozott, de ezt a tudományt szerinte nem nagyon becsülték Amerikában. Ezért ment hosszú időre Németországba. A gazdaságot nem számok halmazaként látja, hanem inkább olyan világfolyamként, amely hatással van az emberi élet minden területére, a hosszára, sőt az ember magasságára is. Ma Amerikában élő nyugdíjas, de le nem venné a szemét az ottani gazdaságról, amely

még sok problémát fog okozni az emberiségnek.

Nemrégiben a Magyar Tudományos Akadémián előadást tartott, az volt a címe: „A trumpizmus diadalának gazdaságtörténete”. Vérbeli pesszimista, bár a szavaiból az derül ki, hogy erre alapos oka van, talán azért, mert átlátja a világot.

Kovács Zoltán: Alig kezelhető

Visszatérnék a cikk elején említett kolosszális Tarlós-gondolatra, tehát, hogy a parkolási biznisz felszámolásához azért nem ragaszkodott, mert „alig kezelhető politikai feszültségeket eredményezett volna.” Ez a rendszerváltás utáni lassan harminc év föltétlen egyik legsötétebb kijelentése, noha a mezőny igen erős. Körülbelül azon a szinten van, hogy „ne mi nyerjük a legtöbbet” (Orbán a családi cég állami pályázatáról), vagy ahogy Semjén Zsolt a szakállas bácsikról beszélt: aki azt szeretné, hogy a tizenéves fia első szexuális tapasztalatait egy szakállas bácsitól szerezze, szavazzon nyugodtan az SZDSZ-re. Ésígytovább, a hülyeségtől mint állampolgári jogtól egészen a zsidózásig mint Csurka írói munkásságának részéig.

Váncsa István: Nix ugribugri

Sora rúgják ki a dolgozókat a Nemzeti Táncszínházból, olvastuk a múlt hét második felében különféle netes oldalakon, azért rúgják ki őket, mert a hatalmi gépezet fogaskerekei közé apró homokszem került. A homokszem amúgy maga a Táncszínház, ami pech, mármint a Táncszínháznak és főképp a kirúgandó ügyelőknek, világosítóknak, díszítőknek, akik rosszkor vannak rossz helyen. Hogy rajtuk kívül még további csaknem tízmillió magyar van rosszkor és rossz helyen, az őket nem teszi boldogabbá. A színházat egyébként az Orbán-kormány alapította még az előző országlása idején, az Orbán-kormány adta neki lakhelyül a Várszínházat, onnan az Orbán-kormány hajította ki és ugyancsak az Orbán-kormány szállásolta el egy hipermodern új épületben, amelynek a bérleti díját a színház nem képes és nem is lehet képes kifizetni, vagyis öles léptekkel halad a csőd felé. Nix ugribugri, hogy egy klasszikust idézzünk ehelyt.