Sport

Usain Bolt kőkeményen beszólt a jamaicai sprintereknek

Usain Bolt nyolcszoros olimpiai bajnok sprinter szerint komoly problémák vannak a jelenlegi férfi sprinterekkel hazájában, Jamaicában, így a közeljövőben nem lehet kiugró eredményeket várni tőlük, írja az MTI.

A 100 és 200 méter világcsúcstartója a 2017-es szabadtéri világbajnokság után, minden idők egyik legjobb atlétájaként vonult vissza. Hosszú éveken át szinte verhetetlen volt, de az élmezőnyben nem ő volt az egyetlen jamaicai atléta: a többi közt Asafa Powell és Yohan Blake is a legnagyobb kihívói közé tartozott. Az ország 4×100-as váltója a 2008-as, a 2012-es és a 2016-os olimpián is nyert – igaz, a 2008-as verseny aranyát doppingvétség miatt utólag vissza kellett adniuk Boltéknak.

A közel évtizedes jamaicai dominancia már Bolt utolsó éveiben is megdőlni látszott, a legendás sprinter záróversenyén, a londoni vb-n az amerikai Justin Gatlin és Christian Coleman mögött harmadik lett 100 méteren, a visszavonulása óta eltelt közel két évben pedig az amerikai futók uralják a 100 és a 200 métert is. Bolt szerint ennek a legfőbb oka az, hogy hazájában a fiatal férfi sprinterek hozzáállása nem megfelelő, a futók nem elég motiváltak, nem dolgoznak eleget.

Nem hinném, hogy a közeljövőben javul majd a helyzet, mert a sprintereink el vannak kényeztetve. Egész egyszerűen az a helyzet, hogy a nők okosabbak. Ők céltudatosabbak, gazdagok akarnak lenni, a legjobbak akarnak lenni, fejlődni szeretnének, hogy nagy dolgokat érjenek el, a férfiaknál nem ez a helyzet

– fejtette ki lesújtó véleményét a Reuters hírügynökségnek Bolt.

Nyitókép: Drew Angerer/Getty Images

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik