Amikor a Central Park-i Ötös néven elhíresült öt amerikai fiatal ügye Amerikában bíróság elé került, akkor mi, magyarok még inkább a rendszerváltással voltunk elfoglalva, így az ügyet övező sajtófelfordulásba némiképp visszafogottan kapcsolódtunk be. Pedig a történet, amely az egyik legnagyobb sajtónyilvánosságot kapott bűnügy az Egyesült Államok történetében, döbbenetesebb, bicskanyitogatóbb és fordulatosabb, mint amilyet a legfifikásabb bűnügyi író kierőltetne magából, és hogy ne felejtsük el fájdalmas tanulságait, arról Ava DuVernay gondoskodik. Az író, rendező, producer dokumentum- és játékfilmes alkotóként is ismert és sikeres, mindkét műfajban Oscar- és Golden Globe-jelölt, Emmy- és BAFTA-díjas, és jól láthatóan megtalálta célját a hivatásában. A történetek, amelyekkel foglalkozik, rendre az országukban rendszerszinten újra és újra felbukkanó rasszizmussal, sztereotípiákkal, etnikai alapú bűntettekkel szembesítik az amerikaiakat, és a Netflixen május 31-én bemutatott When They See Us című minisorozattal sincs ez másként. A négyrészes szériáról ódákat zengnek kritikusok és átlagnézők egyaránt, mi is csak ajánlani tudjuk, írtunk is róla a nyári sorozatajánlónkban. De mi is ez a sztori, amit a sorozat felgöngyölít?
A „vadulás”
1989. április 19-én leütöttek, megerőszakoltak és brutálisan megvertek egy kocogó nőt a New York-i Central Parkban. Az áldozatnak, egy huszonnyolc éves Trisha Meili nevű befektetési bankárnak borzalmas sérülései voltak, és az, hogy végül felépült, valóságos orvosi csodának számított – ám ami vele történt, sajnos nem volt egyedi eset: ebben az időszakban kimagaslóan magas volt az erőszakos bűncselekmények aránya a városban, sorra érkeztek a hírek zaklatásról, nemi erőszakról, gyilkosságról. A New York-iak féltek, tele volt feszültséggel a város, és ez is nagyban hozzájárult ahhoz, ahogy aztán a Central Park-i kocogó ügyét kezelte a média, a közvélemény és a büntetés-végrehajtás.
Az az áprilisi este általánosságban is igazi őrület volt: Különösebb válogatás nélkül támadtak meg egész sor gyanútlan parklátogatót, férfiakat és nőket, fehéreket és színes bőrűeket egyaránt, volt, akivel csak kötekedtek, másokat megvertek vagy kiraboltak, nem egy embert eszméletlenségig vertek. A résztvevők által később „vadulás” néven emlegetett őrületre a rendőrség gyorsan reagált, az első bejelentések után nem sokkal fél tíz körül több járművel a helyszínre érkeztek, össze is fogdostak nagyjából húsz tinit a randalírozók közül. Az igazi hajtóvadászat azonban az után kezdődött, hogy hajnal fél kettő körül megtalálták Trisha Meilit. A nő borzalmas állapotban volt, meztelenül, megkötözve, betömött szájjal, összeverve, összezúzott arc- és agykoponyával, csupa sár és vér volt, és ami nem látszott elsőre, az még súlyosabb volt: veszélyesen kihűlt, közel állt az elvérzéshez, súlyos agysérülése és belső vérzése volt, a kórházban az is kiderült, hogy megerőszakolták.
Mivel az orvosok biztosra vették, hogy nem éli túl a sérüléseit, még az utolsó kenetet is feladták neki, a rendőrség egyből gyilkossági ügyként kezelte a nővel történteket, és fokozott erővel igyekeztek begyűjteni a balhé résztvevőit. A tizennégy éves Raymond Santana és Kevin Richardson még az első körben letartóztatottak között volt, a tizennégy éves Steve Lopezt, a tizenöt éves Antron McCray-t és Yusef Salaamot, valamint a tizenhat éves Korey Wise-t másnap vitték be az őrsre. Utóbbi járt a legszerencsétlenebbül: csak elkísérte barátját, Yusefot a kihallgatásra, ám, ha már ott volt, a rendőrök őt is ott tartották, és végül az ügy egyik főszereplője lett. Ez a hat fiatal volt eredetileg a futónő elleni támadás gyanúsítottja, ám Lopez nemsokára kikerült a körből, erről később.
Bűnbakok
És itt kezdődtek a visszaélések, amelyek aztán a Central Park-i Ötösként elhíresült fiúk (akik ekkor, ugye, még hatan voltak) ügyét végig kísérték. A fiatalokat ugyanis elkezdték kihallgatni, szülő vagy jogi tanácsadó jelenléte nélkül, a procedúra hét és negyvennyolc óra közötti ideig tartott, kinek hogy, miközben nem kaptak enni és inni, és nem is aludhattak. Aztán elkezdték videóra venni a vallomásaikat, ez alatt néhányuk szülei már jelen lehettek, de jogi képviselő továbbra sem. Ekkor már túl voltak egy hosszadalmas kihallgatáson, mely alatt sem szüleik sem ügyvédjeik nem voltak jelen, és amelyek során a kihallgatók nem fogták vissza magukat az eszközök tekintetében, nem létező bizonyítékokat hazudtak össze, fenyegették és kényszerítették a fiúkat.
Egyikük, Salaam édesanyja, amint megérkezett a rendőrségre, követelte, hogy fia ügyvédet kapjon, ekkor leállították a fiú kikérdezését, őt nem vették videóra, és az előzetesen megírt vallomást sem írta alá, mégis, a tárgyalás során bizonyítékként használták ellene a szöveget. A fiú később úgy nyilatkozott, hogy csak félelemből vallott, mert hallotta, hogy a szomszéd szobában barátját, Korey Wise-t ütik, és közölték vele, hogy ő lesz a következő.
Két nappal a parkban történtek után a rendőrség sajtótájékoztatót hívott össze. Itt kezdődött a médiaössztűz, amit nem kis mértékben a rendőrség táplált, ezen a sajtótájékoztatón beszéltek ugyanis arról az elméletükről, hogy a futónőt egy banda bántalmazta és erőszakolta meg. Ekkor még tizenkét gyanúsítottról volt szó, akiket valamiért az erőszakhoz kötöttek, később szűkült le a kör hat, majd öt főre. Mivel a gyanúsítottak jórészt tizenhat éven aluliak voltak, a nevüket nem lett volna szabad nyilvánosságra hozni, ám nem sokkal később azok mégis a sajtó birtokába kerültek, még jóval azelőtt, hogy a fiatalok ellen valóban vádat emeltek volna, a lapok pedig nem győzték írni a lángolóbbnál lángolóbb hangvételű cikkeket. Ezekben nemcsak a fiatalok nevei, de fényképük és lakcímük is szerepelt, így a családjaikat hamarosan fenyegetni kezdték, amire válaszul néhány lap az áldozatról is névvel kezdett írni, pedig szexuális bűncselekmények áldozatainak sosem hozzák nyilvánosságra a nevét.
Az igazi láng azonban csak ez után lobbant be, és aki a tüzet gyújtotta, az nem volt más, mint egy bizonyos Donald Trump nevű ingatlanmágnás, aki akkor még legfeljebb csak álmodozott az elnöki székről. Trump alig tíz nappal a támadás után tetemes pénzért, 85 ezer dollárért – ez mai értékén nagyjából 170 ezer dollárt, kb. 49 millió forintot jelent – hirdetéseket vásárolt a város négy nagy újságjában. Az egész oldalas hirdetésben a halálbüntetés visszaállítását kérte, és úgy fogalmazott, hogy szeretné, ha minden bűnöző, aki a Central Park-i futó megtámadásában gyanúsított, bármilyen korú is, félne a megtorlástól. A hirdetések elérték a célt: a New York-iak java, ha eddig kételkedett is, immáron teljesen biztos volt benne, hogy a letartóztatott fiúk bűnösek a Trisha Meili elleni támadásban.
A május vádemelésekkel telt. A média és a közérdeklődés a futónő elleni támadásra koncentrált, ám nem csak abban az ügyben, hanem a teljes Central Park-i ámokfutással kapcsolatban zajlottak bírósági eljárások. Tíz fiatal ellen emeltek vádat, többnyire verekedés és rablás miatt, mindegyikük kapott valamilyen börtönbüntetést, négyen bűnösnek vallották magukat, ők egy-egy évet kaptak. A többi hat vádlott ellen a futónő megerőszakolása és megverése miatt emeltek vádat, a Central Park-i Ötösként elhíresült fiúk és a már említett Steve Lopez ellen, ők azonban ártatlannak vallották magukat. Utóbbi nem sokkal később vádalkut kötött, és csak egy másik futó elleni támadás miatt kapott büntetést, a nemi erőszak vádlottjai közül kikerült. A többieknek viszont szembe kellett nézniük a botrányokkal teli perrel.
Bíróság előtt
Mint fentebb már tisztáztuk, az öt fiatal közül négy tett valamiféle vallomást a rendőröknek, ezekben bevallottak több kisebb bűncselekményt, amit aznap este a Central Parkban elkövettek vagy szemtanúi voltak. Ezekről a bűncselekményekről a futónő elleni támadással kapcsolatos faggatózás közben beszéltek, ám érdekes módon, Míg pontosan elmondták, hogy a balhé során a Park melyik részén kit és hogyan bántalmaztak, addig a futónővel történtek esetében vagy a helyszín, vagy az időpont, vagy az események lefutása nem stimmelt. Mindannyian azt vallották, hogy nem erőszakolták meg a nőt, de bűnrészesek voltak: segítettek lefogni vagy fogdosták, míg mások az erőszakot elkövették rajta, de az, hogy pontosan ki volt a tulajdonképpeni erőszaktevő, minden vallomásban másként szerepelt, kevés konkrétummal.
Még ha a vallomások pontosak lettek volna, akkor is megkérdőjelezhetővé tették volna az érvényességüket a körülmények, amelyek között születtek, hiszen az összes vádlott szerint fenyegették és kényszerítették őket a vallomástételre. A vallomásokat vissza is vonták erre hivatkozva, ám bizonyítani nem tudták állításaikat, a rendőrségen a kihallgatásokat ugyanis nem vették videóra, csak a vallomástételt. Az ügy visszásságai között a leglátványosabb az a tény, hogy egyik gyanúsított DNS-e sem egyezett azzal a DNS-mintával, amit a tett helyszínéről gyűjtöttek. Az is beszédes lehetett volna, hogy öt embert vádoltak, miközben a talált ondónyomok egyértelműen egyetlen férfitól származtak. Tehát ez a nyom nem kötötte a fiúkat az eseményhez, és más, a helyszínen talált bizonyítékok sem voltak a Central Park-i Ötöshöz kapcsolhatók, így az eljárást gyakorlatilag csak a tőlük kicsikart, kétes megbízhatóságú vallomások alapján folytatták le.
Két körben folytak le a tárgyalások, az elsőn Antron McCray, Yusef Salaam és Raymond Santana álltak bíróság elé, az esküdtszék pedig tíz napnyi vacillálás után úgy döntött, hogy a három fiú nem bűnös gyilkossági kísérletben, bűnös viszont a futónő elleni nemi erőszakban és bántalmazásban, és még néhány, a parkban történt kisebb bűncselekményben. McCray és Salaam tizenöt, Santana tizennégy éves volt a parkban történtek idején, így fiatalkorúak börtönében letöltendő öt és tíz év közötti börtönbüntetésre ítélték őket. A második tárgyaláson Kevin Richardson és Korey Wise ügye került terítékre, és ha lehet, az eljárás még botrányosabb volt, mint az előző. Elizabeth Lederer államügyész hosszú nyitóbeszédet tartott, mely hallatán Wise összeomlott, és ordítozni kezdett, miszerint az államügyész hazudik, el is távolították a tárgyalóteremből. Az áldozat, ahogy már az első tárgyaláson is, itt is tanúskodott, ám csak ezen a második tárgyaláson kérdezték ki, Wise ügyvédje egészen botrányos kérdésekkel bombázta a nőt, gyakorlatilag lekurvázva őt, és arra célozgatva, hogy sérülései nem is olyan súlyosak. Közben a bíróság előtt a rasszizmus és az igazságszolgáltatás elfogultsága ellen tüntettek.
Végül ez a tárgyalás is hasonló eredménnyel zárult: a vallomásokra, és néhány egyéb, a későbbiekben megdőlt bizonyítékra támaszkodva Richardsont, aki tizennégy éves volt a támadás idején, elítélték gyilkossági kísérlet, nemi erőszak, és egy másik futó ellen elkövetett bántalmazás miatt, és szintén öt és tíz év közötti büntetés kapott. Ő és a három másik fiatalabb vádlott hat és hét év közötti időt töltött fiatalkorúak börtönében. Korey Wise ugyanezekért a tettekért, mivel már betöltötte a tizenhatot a támadás idején, felnőttként felelt, így öt és tizenöt év közötti büntetés kapott, amit már felnőtteknek fenntartott intézményben kellett letöltenie. 2002-ben szabadult, azaz nagyjából tizenkét évet töltött rács mögött, és mivel erőszaktevőnek hitték, annyit bántalmazták, hogy az idő nagy részében kérte, hogy magánzárkában lehessen. Az ítélethirdetéskor Wise ismét kiabálni kezdett:
Meg fogtok fizetni ezért. Jézus megbüntet majd titeket. Csak kitaláltátok ezt az egészet
– kiabálta, és gyakorlatilag igaza is lett, de erről később.
Fordulat
Mai szemel felfoghatatlan, hogy hogyan ítélhették el ezeket a fiúkat, holott a DNS-teszt egyértelműen az ártatlanságukat bizonyította. Ám 1989-ben még viszonylag újnak számított a DNS-mintavétel a bírósági eljárásokban, és az esküdtek láthatólag nem voltak tisztában azzal, hogy egy ilyen bizonyíték mennyire erős, gyakorlatilag elsöprő erejű. Így hiába bizonyította a DNS-teszt a fiúk ártatlanságát, az esküdtek gyakorlatilag figyelmen kívül hagyták ezt a tényt. Egy későbbi interjúban az egyik esküdt arról beszélt, hogy az egyéb bizonyítékok elég meggyőzők voltak úgy is, hogy a vallomások alapján nem tűntek bűnösnek a fiúk: ondó, fű és föld nyomait és hajat találtak Richardson alsónadrágjában, és a hajat úgy írták le, mint ami „konzisztens” az áldozat hajával – csak 2002-ben, a technológia fejlődésével nyert végső bizonyítást, hogy a haj sem az áldozaté volt.
De ekkorra már egyébként is borult a bili, az történt ugyanis, amire senki nem számított: jelentkezett a valódi tettes. Hihetetlen a történet: Korey Wise épp az Auburn Büntetésvégrehajtási Intézetben raboskodott, amikor 2001-ben találkozott egy Matias Reyes nevű férfival, aki sorozatos nemi erőszakért és gyilkosságért ült börtönben. Reyes megtért a börtönben, és amikor rájött, hogy Wise egy olyan bűncselekményért van börtönben, amit valójában ő követett el, nem bírt a lelkiismeretével, és a börtön dolgozóihoz fordult – korábban azért nem jelentkezett, mert azt hitte, máskor, máshol követte el a tettét, azon a nyáron ugyanis még négy nőt erőszakolt meg, egyet megölt közülük, és egy ötödiket épp kirabolt, amikor megzavarták. Elmondta, hogy 1989. április 19-én megvert és megerőszakolt egy nőt a Central Parkban, elmondta, hogy egyedül tette, amit tett, és szolgált néhány olyan részlettel, amit csak a tettes tudhatott, így például arról, hogy hogyan kötözte meg a nőt – a kötözés módja pedig valóban megegyezett a Reyes későbbi tetteinél használttal. Hamar kiderült az is, hogy a helyszínen talált DNS-minta is megerősíti Reyes sztoriját: valóban hozzá tartoztak az ondónyomok, és az is nagyon valószínűnek tűnt, hogy tényleg egyedül cselekedett, teljesen más környéken élt a támadás idején, mint az elítélt fiúk, elmondása szerint nem ismerte őket, és az öt elítélt sem említette Reyest semmilyen formában.
Reyes ellen nem emeltek vádat Meili megtámadásáért, ugyanis addigra elévült az ügy, ám ahogy
elveszítve a fiatalságukból értékes éveket, arról nem beszélve, hogy regisztrált szexuális bűnözőként rendszeresen be kellett jelentkezniük a hatóságoknál, és ugyanezen okból nehezen találtak munkát és albérletet. 2003-ban eljárás indult a Central Park-i Ötös ügyének felülvizsgálatára, ám az, figyelmen kívül hagyva vagy megbízhatatlannak minősítve az új bizonyítékokat, arra jutott, hogy az eredeti eljárással semmi gond nem volt, és hogy az akkori vádlottak igenis bűnösök voltak a támadásban, legfeljebb Reyes is benne volt a dologban.
Ám ugyanebben az évben Kevin Richardson, Raymond Santana Jr. és Antron McCray beperelte New York városát 250 millió dollárra a rosszindulatú vádemelés és bírósági eljárás, valamint rasszista megkülönböztetés és érzelmi károkozás miatt. A város tíz éven keresztül nem volt hajlandó a megegyezésre, szerintük ugyanis az eljárás fair, törvényes és tisztességes volt. Több mint tíz év és egy új polgármester kellett a megegyezéshez: ugyan nem 250, de 41 millió dollár kártérítést ítéltek meg az öt férfinak, Santana, Salaam, McCray és Richardson fejenként hétmillió dollárt, Wise pedig, aki jóval hosszabb időt töltött börtönben, 12,2 milliót kapott. 2014-ben egy második perben még 3,9 millió dollárt kaptak az egykori elítéltek. Donald Trump, akinek újsághirdetései több szakértő szerint komoly hatással voltak arra, ahogy a közvélemény az esetet kezelte, sosem vonta vissza véleményét, nem kért bocsánatot, sőt, szégyenletesnek nevezte a kártérítéseket, még a választási kampányban is tartotta, hogy a Central Park-i Ötös igenis bűnös volt. Hiába no, az elnöknek furcsa viszonya van a tényekkel.
Azóta
Trisha Meili története, amennyire egy ilyen borzalom után lehetséges, végül valamiféle sikertörténet lett: minden esély ellenére nem csupán túlélte a támadást, de csaknem teljesen felépült. Tizenkét napig tartották mesterséges kómában, ezt hét hétig tartó kezelés és féléves rehabilitáció követte, mely időszak alatt nem tudott sem beszélni, sem olvasni, sem járni, ám a rehab alatt lassan visszanyerte képességeit. Júliusban, három hónappal a támadás után már képes volt járni, nyolc hónap múltán pedig dolgozni is visszament, bár a látása és az egyensúlyérzéke sosem lett tökéletes. Maradt még egy hatása a történteknek, amit aligha bánt: Az is épp elég volt, hogy a fél világ tudta részletekbe menően, hogy mi történt vele, ugyanis annak ellenére, hogy a szexuális bűncselekmények áldozatainak kilétét sajtóetikai okokból nem szokás nyilvánosságra hozni, több helyi médium is névvel hivatkozott a legtöbb helyen csak a Central Park-i futónő néven emlegetett Meilire. Végül 2003-ban megírta az Én vagyok a Central Park-i futónő című memoárját, végleg beleállva, hogy nyilvános legyen a kiléte, majd motivációs előadó lett, e mellett hasonló támadások áldozatainak segít.
A When They See Us furcsamód nem az egykori áldozat, vagy az ártatlanul elítéltek életét forgatta fel igazán, hanem azét az államügyészét, aki annak idején elvileg csak megfigyelőként, gyakorlatilag viszont a végső döntés tevékeny alakítójaként hatott az eseményekre. Linda Fairstein annak idején a manhattani ügyészi hivatali szexuális bűncselekményeket vizsgáló egységét vezette, és a sorozat úgy ábrázolja, mint akinek jelentős szerepe volt a fiúk vallomásainak kierőszakolásában. A nő azóta sikeres krimiszerző lett, ám most, a sorozat hatására sorra fordítanak hátat neki írótársai, az olvasók bojkottálják, kiadója is dobta. Ahogy Trump, ő sem hiszi el az egyértelmű bizonyítékokat, és továbbra is biztos benne, hogy a Central Park-i Ötös erőszakolta és verte meg Meilit.
Az öt elítélt férfi amellett, hogy segített Ava DuVernay filmsorozatának létrejöttében, viszonylag csendes életet él. Wise-t leszámítva mindannyian elköltöztek New Yorkból, ő a kártérítés előtt gyakorlatilag segélyekből tengődött, ám amikor megkapta a pénzt, annak egy részéből egy alapítványt támogatott, mely a hamisan megvádoltaknak segít. Wise maga is aktivista és előadó, Salaammal és Santanával közös munkássága nyomán pedig 2018 áprilisa óta kötelező videóra venni a rendőrségi kihallgatásokat New York államban. Raymond Santana Georgia államba költözött, és ugyancsak részt vesz ugyanezen szervezet, az Innocence Project munkájában, gyakran vállal médiaszereplést, emellett ruhamárkát hozott létre. Olyan pólót is árulnak, amelyen 1989-es rendőrségi fotója látható.
Yusef Salaam szintén Georgiában él és ő is a vele történtek tanulságait igyekszik átadni motivációs előadóként, valamint szintén részt vett az említett törvény kiharcolásában, és általában is aktívan kampányol az igazságügyi rendszer átalakításáért, és nyíltan beszél Trump és az egykori ügy szereplői ellen. 2016-ban Barack Obamától kitüntetést is kapott. Antron McCray előként hagyta el New Yorkot, ő is Georgiába költözött, házas, hat gyereke van. Nem csak fizikailag igyekezett eltávolodni a történtektől, ő az, aki leginkább visszavonult életet élt, sokáig nem volt hajlandó interjút adni vagy részt venni a Central Park-i Ötösről szóló dokumentumfilm és a When They See Us készítésében sem, ám végül mégis csak megszólalt ő is. Kevin Richardson ma New Jerseyben él, és egy idősek otthonában dolgozik. Elmondása szerint poszttraumás tünetei vannak, de ennek ellenére ő is sokat beszél nyilvánosan a vele történtekről. A valódi tettes, Matias Reyes még mindig börtönben van gyilkosságért, nemi erőszakért és rablásért. Leghamarabb 2022-ben szabadulhat.
Kiemelt kép:Mario Tama/Getty Images
