Belföld

Csak egy társelnöke lesz az LMP-nek, mert a másik jelölt „büntetésben van”

Több forrásból is úgy értesültünk, hogy az LMP ugyan megtartja társelnöki rendszerét, azonban csak az egyik posztot tölti be a párt a szombati tisztújító kongreszusán. Az LMP szokásai szerint egy férfit és egy nőt választana társelnöknek, azonban

a legtöbb jelölést gyűjtő nő Schmuck Erzsébet országgyűlési képviselő lett, aki „büntetésben van” a 2018-as ellenzéki koordinációban vállalt szerepéért, ezért nem választják meg.

Több párttag is azt mondta, hogy másik nőt nem választanak meg Schmuck Erzsébet helyett, így csak a férfi társelnöki posztot töltik be. Forrásaink egybehangzóan azt állították, hogy az egyedüli társelnök Ferenczi István lehet, aki jelenleg Kispest önkormányzati képviselője, és az LMP országos elnökségi tagja is volt.

Ferenczi politikai tevékenysége mellett LMP-s oldala szerint „angoltanár, emberi jogi képző, csapatépítő tréner, konszenzus-facilitátor, zöld aktivista, lakóhelyi szintű közösségszervező, kerékpárszerelő”.

Az LMP elnöksége május 26-án, az EP-választás eredményét látva teljes egyetértésben döntött a lemondás mellett. A szombati kongresszuson megválasztják az országos elnökség titkárát és a testület további hat tagját is. Újraválasztják az országos politikai tanács, illetve az etikai bizottság és fegyelmi testület tagjait is.

Kiemelt kép: MTI / Balogh Zoltán

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik