Belföld

Elakad a kendermagos akció?

A Kendermag egyesület tagjai elnapolták aktuális szerdai önfeljelentésüket, mondván nem akarnak média-nyilvánosságot termteni az ugyancsak a helyszinen felvonuló kereszténydemokratáknak.

A Kendermag Egyesület nem hívta fel külön a tagjait, hogy szerdán tegyenek önfeljelentést a rendőrségen kábítószer-fogyasztás miatt, sőt az oda érkezőket is lebeszélték erről.

A Kendermag Egyesület a drogtörvény elleni tiltakozásul március 23-án indított kampányt “polgári engedelmességi mozgalom” elnevezéssel. Ennek a lényege, hogy május elejéig minden szerdán néhány Kendermag-aktivista feladja magát a rendőrségen drogfogyasztás miatt.

Juhász Péter, az egyesület elnökhelyettesének elmondása szerint, azért beszélték le az önmagukat feljelenteni szándékozókat, hogy “ne az ellentüntetőkkel menjenek be”. Az egyesület akciójával párhuzamosan ugyanis az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) a törvény betartása mellett tüntet. Nem akarunk nekik média-nyilvánosságot szervezni azzal, hogy ellentüntetőkkel együtt mutatkozunk – mondta Juhász.

Az IKSZ néhány tagja a múlt hetihez hasonlóan ismét megjelent a Teve utcai épületnél, hogy az önfeljelentőket felszólítsák, hogy az általuk ismert kábítószer-kereskedőket is jelentsék fel. Juhász Péter erre reagálva kijelentette, hogy ha az önfeljelentők a dílerekről is információkat adnak, akkor a maffiával találják magukat szemben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik