Forma-1

Fordulat: mégis fellebbez a Ferrari Sebastian Vettel büntetése miatt

A Forma-1-es Kanadai Nagydíon Sebastian Vettel az élen haladt, azonban elmérte az egyik kanyar a 48. körben és kisodródott a fűre. Ugyan gyorsan korrigált, a versenybírák szerint veszélyesen kormányozta vissza autóját a pályára, amiért öt másodperces büntetést kapott. Ez pont elég volt a második helyezett Lewis Hamiltonnak, aki ugyan nem tudta megelőzni ellenfelét, a büntetés miatt a brit pilóta nyerte hivatalosan a futamot.

Óriási hiba miatt bukta Vettel a Kanadai Nagydíjat
Egyetlen kihagyás elég volt ahhoz, hogy Lewis Hamilton ölébe hulljon a győzelem.

A négyszeres világbajnok dúlt-fúlt a verseny után, a Ferrari pedig a német pilóta mellé állt az ügyben, ahogyan sokan mások is. Az olasz istálló azonban végül úgy döntött, hogy nem fellebbez az ügyben. Egészen mostanáig.

Mivel a sportkódex 14.1.1-es pontja engedélyt ad erre, a Ferrari vizsgálatot kér a futám után, mivel új bizonyítékokat talált a telemetriai adatok között. Ezek a bizonyítékok még nem publikusak, a motorsport.com beszámolója szerint azonban a következő tényekre támaszkodnak Vettelék:

  • a GPS- és telemetriai adatok elemzése során látni egy második kormánymozdulatot, amely a Ferrari szerint megmutatja, a német nem szándékosan szorította a falhoz közel Hamiltont.
  • Egy GPS-adat szintén bemutatja Vettel ívhasználatát, amely állítólag nagyon hasonló a többi körben is, magyarán a helyezkedése nem lephette meg a brit pilótát, mivel az incidensig is ugyanúgy manőverezett. Sőt, az eltérés Hamiltonnak kedvező.
  • Végső esetben azt is kivizsgáltatnák, vajon a Mercedes pilótája nem került-e a fehér vonalon kívülre mind a négy kerekével, amikor előzni akart?

Dióhéjjban ezzel érvel a Ferrari, a Nemzetközi Autómobil-szövetség (FIA) versenybizottsága várhatóan a Francia Nagydíj hétvégéjén dönt arról, érdemel-e vizsgálatot az ügy.

Kiemelt fotó: Dan Istitene/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik