„Mindez azt jelenti – írja a magyar információs társadalom fejlődéséről a Budapesti Műszaki Egyetem Információs Társadalom- és Trendkutató Központjának (ITTK) kutatócsoportja által készített 2004-es jelentés -: tavaly sem volt érzékelhető, hogy elindultak volna felzárkózási folyamatok, sőt, egyre több jel mutat lassú pozícióvesztésre.” Ebből arra a következtetésre juthatunk, hogy a stabil helyünk egyre nagyobb lemaradást takar a lista elején lévőkkel szemben. Miközben Magyarországnak az európai információs társadalom fejlesztésében számos új kihívással kell szembesülnie, a hazai stratégiai gondolkodás erre nem reagált megfelelően.
Lekörözöttek között
A kilencvenes évek második felében Portugália, majd Görögország, ezt követően az észtek és szlovénok köröztek le minket. Most éppen Malajzia, Chile és Dél-Afrika készül minket átugrani. Az első húszban lévők minden évben produkálnak valami kiugrót valamelyik mutatóban, mi pedig hamarosan a frissen csatlakozni kívánó országokkal kerülünk versenyhelyzetbe.
Nem azért, mert semmit sem kívántunk tenni. Ám a nagyobb állami programok nem hozták meg a várt eredményeket, vagyis nem győzték meg a felhasználók közé még nem tartozókat: az új PC- és internet-felhasználók számában alig észlelhettünk változást 2003-hoz mérve. A kutatócsoport véleménye szerint az igazi fejlődés a felhasználók, az internetfogyasztók körében játszódott le 2004-ben: utóbbiakat egyre inkább jellemzi a technológiaváltás, a hozzáadott értékű szolgáltatások (e-közszolgáltatások igénybevétele, e-bankolás, stb.) használata, a gépen eltöltött idő mennyiségének növekedése. Így az egyébként is markánsan jelenlévő digitális megosztottság mértéke tovább növekszik.
Különösen tanulságos Magyarország számára a négy nagy indikátorcsoporttal (számítógép, távközlés, internet, társadalom) dolgozó, és 1995 óta nagyjából azonos módszertannal előállított ISI-ranglista 2004-es üzenete. Hazánk a jó helyezését sokáig annak köszönhette, hogy alacsony távközlési pontjait jótékonyan ellensúlyozták a társadalmi komponensek, miközben az internet-mutatókban alig volt különbség (az indulás miatti alacsony penetrációs szintek miatt).
|
Csakhogy mára elszaladt mellettünk a világ: az átlaghelyezésünknél rosszabb pozícióba kerültünk a számítógép- (29.) és az internetelérési mutatóban (32.), miközben távközlésben egészen előkelő helyre sikerült felmászni (13.). A társadalom-komponens 28. helye is térvesztésünket jelzi, hiszen korábban kedvezőbb részhelyezést értünk el ezen a téren.
Úgy tűnik, hogy az EU Lisszabonban, 2000-ben elfogadott ajánlásait messze nem tettük magunkévá. Az ITTK jelentése szerint Magyarországon 2004-ben egyetlen olyan, érdeminek mondható, illetve mérlegelhető hatást kiváltani képes politikai döntés nem született, program nem indult el, amely a magyar tudománnyal, a hazai tudósközösséggel kapcsolatban a lisszaboni ajánlásokhoz hasonló elvárásokat tükrözött volna. „A Nemzeti Technológiai és Kutatási Hivatal létrejötte intézményi változás volt csupán, az innovációs járulék bevezetésének hatásait pedig egyelőre nem áll módunkban felmérni. Egyelőre semmi jele annak, hogy a tudományt, a kutatás-fejlesztést vagy az innovációt kormányzati szintű prioritássá akarná tenni a koalíció”.
Ellenkezőleg, a jelentés készítői úgy látják: 2004-ben még a korábbiaknál is rosszabbra fordult a helyzet: a 2002-es siker után „újra 1% alá zuhant a GDP-arányos K+F ráfordítások mértéke, nem történt egyetlen „látható” lépés sem az „agyak visszanyerésére”, új kutatói állás- és életút-lehetőségek teremtésére, az 1000 főre jutó kutatók számának növelésére”.
A fentiekből azonban az is következne, hogy a hazai tervezési folyamatok középpontjába (akár a készülő Európa Tervben, akár a magyar információs társadalomstratégia, a MITS gördülő tervezésekor) a tudományt és a foglalkoztatás világát a
korábbiaknál nagyságrendekkel eltökéltebb, konkrétabb és merészebb célkitűzésekkel kellene elhelyezni.
|
Ehhez a közvetlen környezetünk is számos példát szolgáltat. Ilyen az új csatlakozók két üdvöskéje, az információstársadalom-építésben eminens Szlovénia és Észtország, amelyek nem egyszerűen az új tagországok élvonalát jelentik, hanem sok metszetben egyenesen képesek voltak elérni az uniós átlagot is. De alig vesszük a fáradságot ahhoz, hogy megismerjük és megértsük, mi, miért és hogyan sikerült nekik.
„Magyarországnak 2004-ben sem alakultak ki „sablonjai” arra nézve, hogy az együttműködés, a regionális kooperáció és az egészséges verseny milyen egyensúlya felé törekszik” – fogalmaz egyenesen a jelentés. A politika helyett a regionális dimenzió egyelőre leginkább a térségben terjeszkedő magyar IT-ipar számára jelent valamit (gondoljunk csak a Synergon korábbi „akvizícióira” vagy a Megatrend romániai sikereire, de a Matáv és az OTP is figyelemre méltóan aktív a térségben).
Mégis, vagy mindezek ellenére – állítja a jelentés – az információs társadalom immár Magyarországon is a mindennapok realitása és nem jövővízió, ahogy sokan láttatni szeretnék. Az elmúlt évek elterjedtségi adataiból kiindulva – 2004-ben is markáns, kiegyensúlyozott fejlődési ütemre számítottunk a legfontosabb lakossági mutatókban, ám e várakozásokban sajnos csalatkoznunk kellett. Ugyanis a friss felmérések a legváratlanabb pontokon mesélnek stagnálásról. Az otthoni számítógépek száma például pontosan annyival, 1 százalékponttal bővült 2003-hoz képest, mint az „öreg” technológiának számító színes televízióé. (Csakhogy amíg a TV ezt 96 százalékos lefedettségi szintről produkálta, addig a PC pusztán 32 százalékról). Szintén nehéz pozitív eredményként elkönyvelni az otthoni internet-felhasználás terén tapasztalt 2 százalékpontos éves növekedési ütemet, amellyel pontosan 25 év alatt érné el Magyarország a mostani egyesült államokbeli otthoni hozzáférési arányt.
Sajnos az előrejelzések sem túlságosan biztatóak. 2005 végén a magyar háztartások várhatóan 36-37 százaléka fog PC-vel és 16 százaléka fog internet-hozzáféréssel rendelkezni. Mindez azt is jelenti, hogy – meglepő és elgondolkodtató módon – az alapvető infrastrukturális beruházások ösztönzését előmozdító és a maguk nemében sikeres kormányzati törekvések végső soron nem vezettek a várt mértékű hatáskövetkezményekhez. Az adókedvezménnyel megvásárolható számítógépekhez segítő Sulinet Expressz, a hozzáférést „forradalmasítani” hivatott Közháló program, vagy a távközlési és az internet-előfizetési díjak csökkentésére tett lépések együttesen sem voltak képesek látványos mennyiségi változásokat előidézni. Szinte bizonyos ugyanakkor, hogy a „mélyben”, a minőség és az intenzitás tengelyei mentén pozitív elmozdulás történt.
A világ és mi
2004 legfontosabb fejleménye a nagy sávszélességű internet-eléréssel rendelkezők arányának megugrása volt: az otthoni hozzáférések immár 43 százaléka ilyen, 2005 végére ez 56 százalék is lehet. Ez nemzetközi összehasonlításban is megállja a helyét. Viszont óriási az aránytalanság a településtípusok között. S a korosztályi megosztottság sem javult: a 14-17 évesek 89 százaléka, a hatvannál idősebbeknek csupán 2 százaléka használja az internetet.
A hazai helyzet bemutatásával párhuzamosan készült egy, a világot átfogóan bemutató jelentés is. A világban a 2004-es év alapvetően az új technológiák (pl. WiFi, szélessáv, 3G) elterjesztéséről, a meglévő szolgáltatások (pl. e-kormányzat, e-kereskedelem) megerősítéséről és néhány kellemetlen felismerésről (spam, vírusok, nem terjedő szolgáltatások) szólt. Bár új, meghatározó technika nem jelent meg 2004-ben, a már meglévő megoldások új, tömeges alkalmazási lehetőségeinek a keresése, illetve elterjesztésük rohamléptékben zajlott.