Az Iszlám Állam legyőzését, utolsó településének elfoglalását 2019 márciusában ünnepelték meg a győztes szíriai kurdok és a nemzetközi közösség. Azóta jobbára az a téma, hogy az elfogott külföldi terroristákkal és azok családtagjaival mihez kezdjenek a kibocsátó országok. Senki sem szeretné importálni a problémákat, hazavinni a harcosokat, viszont az egyes államok mégis csak felelősséggel kellene, hogy tartozzanak saját állampolgáraikért.
A győzelmi mámor mellett szakértők már a kezdetektől figyelmeztettek, hogy bár a terrorszervezetet lehet, hogy legyőzték, a létezését tápláló társadalmi elégedetlenség nem szűnt meg. A közvéleményben van egy általános hit, hogy aki képes volt ehhez az brutális terrorszervezet csatlakozni, az mind megrögzött, mélyen elkötelezett szélsőséges. Valóban, a külföldről érkezettek között sok ilyen volt, de az Iszlám Állam erejét a szíriai és iraki fegyveresek adták, akik számára a részvétel sok esetben a saját kormányuk elleni fegyveres harcot jelentette inkább.
Akkor
2014. június 10-én a Szíria felől érkező dzsihadisták 500-1000 fős konvoja megjelent Moszul falainál, és pár napos, kaotikus harc után bevetette a várost. Az eset hihetetlen volt, mert terrorszervezet még nem foglalt el így várost, pláne nem egy egymilliós nagyvárost. Hihetetlen volt, mert elvileg 30-40 ezer katona és rendőr állomásozott a városban és környékén. Ugyanakkor mivel az iraki biztonsági erők mélyen korruptak volt – a parancsnokok pénzért vagy politikai lojalitásért kapták a kinevezésüket – a biztonsági erők katonai egyáltalán nem bíztak a vezetőikben, és magukban sem.
Az Iszlám Állam váratlan sikerét segítette, hogy a moszuliaknak elegük volt a saját kormányukból. Számukra megszállás volt a főként síitákból álló hadsereg és rendőrség jelenléte, amelyek a szunnita városlakókat leegyszerűsítve az al-Káida szimpatizánsainak tartották (hiába, hogy milliónyi emberről beszélünk). A biztonsági erők rendszeres túlkapásai, ok nélküli igazoltatásai, lehúzásai nem tették rokonszenvessé a jelenlétüket, így amikor a terroristák megjelentek a városban, sokan azonnal csatlakoztak hozzájuk. Más kérdés, hogy mit gondoltak erről néhány hónap vagy fél év után, amikor az iszlám Állam bevezette Moszulban is a drákói intézkedéseit, és elkezdte terrorizálni a lakosságot.
És most
Moszul felszabadítását 2016 őszén indította el az iraki kormány, és 2017 elején fejeződött be. A város keleti része viszonylag kevés harcot látott, ott főleg a keresztény, kurd, jezidi és shabak kisebbségek közösségei éltek, akik maguk is áldozatai voltak az Iszlám Államnak. A súlyos harcok a nyugati oldalon folytak, ahol az iraki hadsereget támogató nyugati koalíciós légierő súlyos bombázásokat hajtott végre lakott területen.
Ma sem tudjuk pontosan hányan haltak meg. A híradások alapján még mindig kerülnek elő halottak és robbanószerkezetek, és az élet lassan tér vissza Moszulba. A város keleti részén kevés nyoma van már a pusztításnak, hétköznapokon az élettel teli kerületek épp olyan látványt nyújtanak mint bármelyik szegényebb arab város a térségben.
Moszul nyugati fele, annak is az óvárosi része viszont, ahol a harcok legtovább tartottak, leginkább egy szellemvárosra hasonlít. Az újjáépítés az elmúlt két és fél évben csak addig jutott, hogy eltakarították a romokat az utcákról, így szélesebb utakon lehet közlekedni. Romos, szétlőtt, leomlott épületek jellemzik még mindig Nyugat-Moszult, ahova az emberek csak elvétve költöztek vissza, a lakások továbbra is élhetetlenek.
Hol él a több százezer moszuli akkor? A város körüli és a kurd régióban működő menekülttáborokban. Az iraki kormány a kezdetektől ígérte a gyors újjáépítést, ám ennek kevés nyoma van. A lépést a moszuliak úgy élik meg, hogy a kormány ismét bünteti őket azzal, hogy nincs helyreállítás, és táborokban kell élniük. A már legyőzött Iszlám Állam pedig erre az elégedetlenségre építhet Irakban.
Moszul felszabadítása óta a nyugati sajtó már nem nagyon foglalkozik azzal az iraki helyzettel. Donald Trump izmozása Iránnal több figyelmet vonz, csak úgy, mint az orosz jelenlét Szíriában. Pedig amikor a terrorszervezet túlélését latolgatjuk, az valójában a szemünk előtt történik Irakban.
A statisztikák szerint is nő a terrorszervezet aktivitása Észak-Irakban támadások, lefejezések, emberrablások képében. A bőséges termést ígérő betakarítások idején állítólag gyújtogatásokkal terrorizálják a lakosságot, a Moszult körülvevő Ninivei-fennsík ugyanis gyakorlatilag egy hatalmas búzamező. A porig rombolt városrészek elmaradó újjáépítése nyilvánvalóan elégedetlenséget és potenciális szimpatizánsokat szül az Iszlám Államnak a táborokba kényszerült lakosság körében.
Lehet, hogy Abu Bakr al-Bagdadit időközben tényleg megölik a harcokban, lehet, hogy az Iszlám Állam felbomlik és új szervezetek jönnek a helyére, de az elégedetlenség megmaradt Észak-Irakban, és táptalaja lesz a jövő konfliktusainak.
Moszul öt évvel ezelőtti eleste ennek volt a példája, és erre a veszélyre hívja fel a figyelmet most is.
