Élet-Stílus

Furcsa figyelmeztetés egy kínai repülőtéren: ne dobjanak fémpénzeket a hajtóművekbe

Nem véletlenül került ki a tábla. Több kínai utas is megtette ezt, hogy szerencsés legyen az utazás.

Meglepő figyelmeztetést helyeztek egy a kínai Sanya város repülőterén, amiben arra kérik az utasokat, hogy ne dobáljanak szerencsepénzeket a gépek hajtóműveibe, mert az illegális – írta a South China Morning Post. Erre azért volt szükség, mert csak idén már legalább öt ember tette meg pontosan ezt különböző kínai repülőtereken. Így akarták biztosítani, hogy utazásuk szerencsés legyen.

A feliratot a biztonsági ellenőrzésnél helyezték el, egy tévéképernyőn. A feliratban felhívják a figyelmet, hogy „illegális pénzt dobni a gépre, hogy jó szerencséért fohászkodjon”, és azzal nem csak a repülésbiztonsági szabályokat sértik meg, hanem „az áldást is veszélybe sodorják”. Az angol felirat már tömörebb volt, csak annyit írtak, hogy a gyakorlat illegális.

Pénzérmét dobott az utasszállító hajtóművébe a kínai nagyi a szerencsés utazásért
Amivel annyit biztosan elért, hogy ne legyen semmi baja repülés közben, mert a gép emiatt fel sem szállt. Őt meg őrizetbe vették.

A figyelmeztetésről készült fotók vasárnap kezdtek el terjedni a kínai közösségi oldalakon, de a Phoenix nemzetközi repülőtér egyik munkatársa közölte, hogy közben leszedték. Azonban nem tüntetik el, csak átírják, és utána újra ki fogják helyezni. Várhatóan az angol nyelvű felirat nélkül.

A repülőtéri dolgozó a kínai sajtónak elmondta, náluk még nem fordul elő egy ilyen eset sem, de munkatársaik a beszálláskor folyamatosan figyelték már az utasokat, hogy ne is történjen ilyen.

Az első ilyen esetet 2017-ben jelentették, amikor egy 80 éves nő egy marék aprót hajított a China Southern Airlines légitársaság egyik gépének hajtóművébe, hogy szerencsés utazásért imádkozzon. A nő ellen idő korára való tekintettel nem indítottak eljárást a hatóságok. A járat az eset miatt öt órával később tudott csak elindulni.

Egy babonás nő miatt késett órákat egy repülőgép
A varázslatokhoz nagyon ért a 80 éves asszony, a sugárhajtóművekhez kevésbé.

Egy férfi már nem volt ilyen szerencsés. A  Shenzhen Airlines légitársaság 2017-ben beperelte egyik utasát, aki két pénzérmét dobott a hajtóműbe. A férfi végül 50 ezer jüant, azaz nagyjából kétmillió forintot fizetett márciusban a légitársaságnak, hogy lezárják az ügyet.

Aprót dobott az utasszállító hajtóművébe egy kínai férfi, hogy szerencsés útja legyen
Végül nem történt semmi baj utazás közben, mert a járatot biztonsági okok miatt törölték.

A kiemelt képen a figyelmeztetés.  Fotó: ThePaper.cn

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik