Belföld

Ujhelyi Istvánt küldi Brüsszelbe az MSZP

Az MSZP választmánya kétharmados többséggel úgy döntött, hogy fenntartja az EP-lista sorrendjét, amelynek értelmében Ujhelyi István EP-képviselő képviseli a pártot a következő öt évben Brüsszelben. Tóth Bertalan, az MSZP elnöke bejelentette azt is, hogy a kampányban patkányozós nyilatkozatával botrányt kavart Bangóné Borbély Ildikó lemondott parlamenti frakcióvezető-helyettesi posztjáról, és távozik a párt kommunikációs igazgatója is, Láng Balázs.

Az MSZP–P pártszövetség alaposan leszerepelt az EP-választáson, a szavazatok mindössze 6,6 százalékát megszerezve az eddigi három helyett csupán egy mandátumuk van az európai parlamentben.

Tóth Bertalan listavezető már a jelöltállításkor közölte, hogy nem fogja felvenni mandátumát, a lista harmadik helyezettje, az Ujhelyihez hasonlóan eddig EP-képviselőként dolgozó Szanyi Tibor viszont már a választás napján jelezte, hogy az előállt helyzetre való tekintettel a mandátum sorsát újra fogják tárgyalni. Bár a szimpatizánsok közül sokan a Párbeszéd politikusát, Jávor Benedeket látták volna továbbra is szívesen Brüsszelben (még aláírásgyűjtés is indult ennek érdekében), nyilvánvaló volt, hogy a meccs két MSZP-politikus között fog eldőlni, mint kiderült, Ujhelyi javára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik