Élet-Stílus

Az erőszakos filmek miatt isznak a fiatalok?

Ha a gyerekek nem néznek 17 éven felülieknek szóló filmeket, akkor korai életkorban ritkábban nyúlnak a pohár után.

Angol kutatók két éven keresztül követtek nyomon 3600 felső tagozatos iskolást, és bebizonyították, hogy a szülőknek nagyobb a felelősségük a fiatalkori alkoholfogyasztásban mint hinnék. Azok a gyerekek ugyanis, akik nem nézhettek „R-besorolású” filmeket csupán 3%-ban fogyasztottak alkoholt. Azoknak, akik néha megnézhettek egy-egy erőszakosabb filmet, a 19%-a, a rendszeresen nézőknél pedig 25% kezdett el inni.

A kutatók szerint az összefüggés oka az, hogy az ilyen filmek 90%-a ábrázolja az alkoholfogyasztást, és az őket néző gyerekek nagy része keresi a szenzációt és gyakrabban vállal fölösleges kockázatot. Ez arra is utal, hogy a filmek hatnak a gyerekek személyiségére. A kutatók leszögezték azt is, hogy nagyon fontos, hogy a szülő szabályozza, milyen tartalmat fogyaszt a gyerek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik