A KFKI-csoport előzetes, nem auditált konszolidált árbevétele meghaladta a 17,6 milliárd forintot, a csoport hozzáadott értéke elérte a 8,6 milliárdot, míg az adózás előtti eredmény 295 millió forint lett a 2003-as pénzügyi évben – áll a társaság által kiadott közleményben. Mindeközben a működési költségekből több mint egymilliárd forintot sikerült lefaragni, többek között az adminisztratív létszám jelentős csökkentésével és a folyamatok racionalizálása révén.
A KFKI előrejelzései szerint 2003-hoz hasonlóan a piacot még 2004-ben is várakozás jellemzi majd. A PHARE támogatások, amelyek az elmúlt években elsősorban az államigazgatási szegmensnek jelentős lendületet adtak, megszűnnek a belépéskor, míg az ezeket helyettesítő EU-s pénzek lehívásához a hazai vállalkozásoknak és intézményeknek még felkészülési időre van szüksége. Ennek következtében ezek az uniós források a 2004-es évben sajnos még nem jelentenek majd meghatározó piacélénkítő erőt.

Ajánlott videó
- 13:08 „Nem tudok mozogni, vannak kisebb sérüléseim is” – megszólalt az autóbalesetet szenvedő teniszedző
- 12:32 Orbán Viktor bokszkesztyűt és bokszzsákot küldött egy vácrátóti fiúnak
- 12:30 Jövőre ismét ember érheti el a Holdat
- 11:54 Akkora látványosság lett egy dallasi ház karácsonyi díszkivilágitása, hogy le kellett zárni a környéket
- 11:01 Kele János: Míg nálunk a hatalmon marakodnak a futballban, Lengyelország megmutatta, hogyan lehet felfuttatni egy bajnokságot
- 10:38 Hadházy: Mészáros saját gyerekeit és Orbán Viktor vejét is kitüntette a céges karácsonyi bulin
- 10:33 Férjhez ment Venus Williams
- 10:33 Gönczi Gábor, a Tények műsorvezetője: A Tisza pártcsaládja könnyen fegyveres konfliktusba sodorhat minket
- 10:01 Szász Emese: Onnantól nagyon nehéz, ha kimondod magadban asszó közben, hogy mindjárt olimpiai bajnok leszek
- 09:41 Tóth Andi elmondta, milyen viszonyban vannak egykori mentorával, Szikora Róberttel
- 09:36 Magyar Péter a Partizán-interjúról: Le akartak beszélni, hogy bemenjek
- 09:34 Gyorshajtás miatt állítottak meg egy autót – a Mikulás vezette
- 09:00 Milliárdok életét változtatta meg egy ismeretlen nő
- 08:50 Szoboszlai Dominik családi fotókkal kívánt boldog karácsonyt
- 08:37 Elképzelhetetlen összeget nyert valaki lottón Arkansasban
- 07:57 György herceg már beérte magasságban édesanyját, Katalin hercegnét
- 08:15 Horváth Éva: Sikerült teljesítenem a célom, miszerint karácsonyra járni fogok!
- 06:48 Pénteken újra láthatjuk majd a Napot
- 05:57 Egy anyuka szerint a futár ellopta a fia karácsonyi ajándékát
- 09:41 Tóth Andi elmondta, milyen viszonyban vannak egykori mentorával, Szikora Róberttel
- 20:31 Megszólalt az egyiptomi egyetem, ami állítólag a forrást adta a Tisza Párt állítólagos macska- és kutyaadójához
- 08:50 Szoboszlai Dominik családi fotókkal kívánt boldog karácsonyt
- 10:33 Férjhez ment Venus Williams
- 07:04 Pető Péter: Boldog karácsonyt az újságírásnak, amely majdnem meghalt, de visszatérhet a lelke
- 06:50 Egy vödör vízbe fulladt egy kislány Brazíliában
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!