Ha valaki esetleg azon gondolkozna, mi történik egy öngyújtóval, ha forrásban lévő levesbe kerül, akkor örömmel jelenthetjük, hogy megvan a válasz. Felrobban. Ezt egy kínai étteremben készült felvétel bizonyítja.
A videó május 15-én készült, a Haidilao hot pot étteremlánc egyik éttermében, a kínai Kunming városában. A felvételen látni, ahogy a pincérnő két merőkanál segítségével megpróbál kiemelni az asztal közepén fortyogó ételből egy öngyújtót, amit az egyik vendég ejtett bele. Majd váratlanul az egész a pincérnő és az egyik vendég arcába robbant.
A Haidilao kedden csak annyit közölt, hogy vizsgálják az esetet. A pincérnő állapotáról pedig nem mondtak semmit – írta a Shanghaiist. A beszámolóból az nem derült ki, hogy a vendég véletlenül vagy direkt ejtette bele az öngyújtót a levesbe.
Az 1994-ben, Szecsuán tartományban alapított étterem rendkívül népszerű Kínában, és már az ország határain kívül is terjeszkedik. A Shanghaiist cikke kiemelte, hogy az étteremlánc rendszeres célpontja csalóknak, akik például döglött patkányt vagy tisztasági betétet raknak az ételbe, hogy utána kártérítést próbáljanak kicsikarni az étterem vezetésétől.