Belföld

Draskovics-csomag: a GKM-nek és a HM-nek kell a legtöbbet megtakarítania

A kabinet szerdai ülésén döntött a kiadáscsökkentés mértékéről és az egyes tárcákat érintő fő számokról. A megszorító intézkedések legnagyobb vesztese a Gazdasági és Közlekedési, valamint a Honvédelmi Minisztérium.

A kormány szerdán döntött a költségvetési kiadások az államháztartás egyensúlyának javításához szükséges csökkentésének mértékeiről. Ennek értelmében az államháztartás kiadásait nettó 120, bruttó 150 milliárd forinttal kell csökkenteni. Erről a kormányszóvivő a kabinet ülését követő budapesti sajtótájékoztatón beszélt.


Gál J. Zoltán elmondta, hogy a kormány határozott az egyes minisztériumokat érintő fő számokról és a kiadáscsökkentés fejezeteken belüli megvalósításának követelményeiről is, a konkrét kiadáscsökkentési javaslatokról azonban csak február 25-én dönt a kabinet.


„A tavaly decemberben már zárolt 35 milliárd forintos kiadással együtt a költségvetés kiadásai összesen, az eredeti előirányzathoz képest mintegy 185 milliárd forinttal csökkennek” – tette hozzá a kormányszóvivő. Az egyensúly ennek nyomán mintegy 155 milliárd forinttal javul.


A rövid távú kiadáscsökkentési intézkedéseknek sem csupán az azonnali megtakarításokat kell biztosítaniuk, hanem a hosszabb távon is ható modernizációs célok megvalósítását is szolgálniuk kell, így kapcsolódik össze takarékosság és reform – mondta a kormányszóvivő, cáfolva ezzel azokat a korábbi híreszteléseket, amelyek szerint a fűnyíróelv érvényesülne a kiadáscsökkentési program végrehajtása során.


Gál J. Zoltán elmondta: a takarékosságnak tényleges és tartós megtakarítást kell eredményeznie és azonnal végrehajthatónak kell lennie. Hozzátette, a döntések minél több elemének kell szolgálnia az államháztartás hosszú távú, hatékony működéséhez szükséges szervezeti, működési változásokat. A szóvivő közölte, a független intézmények közül csak a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete nem készített ajánlást a saját magára vonatkozó kiadáscsökkentésre.

A GKM a legnagyobb vesztes

A kormány határozott az egyes minisztériumokat érintő fő számokról és a kiadáscsökkentés fejezeteken belüli megvalósításának követelményeiről is – tette hozzá Gál J. Zoltán.

A legnagyobb összegről, 36,3 milliárd forintról, a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumnak, illetve 12,5 milliárdról a Honvédelmi Minisztériumnak kell lemondania.

Három tárcától vonnak el 8 milliárdnál nagyobb összeget: a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumától és az Európai Integrációs tárcától 8,7-8,7 milliárdot, a az Oktatási Minisztériumtól 8,6 milliárd forintot.

Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium büdzséje 7,8 milliárddal, a Belügyminisztériumé 6,7 milliárddal, az Egészségügyi és, Szociális és Családügyi Minisztériumé pedig 5,5 milliárd forinttal csökken.

A Miniszterelnöki Hivatalnak a korábbinál 4,1 milliárddal, a Pénzügyminisztériumnak pedig 2,5 milliárddal kisebb összeg áll rendelkezésére 2004-ben.

Néhány tárcánál 1 milliárd alatt marad a takarékossági program: az igazságügynek 950 millióról, a munkaügyi tárcának 779 millió forintról kell lemondania.

Az úgynevezett alkotmányos költségvetési fejezetek szereplői közül – amelyektől önkéntes takarékossági felajánlást kért a miniszterelnök – a bíróságok 300 millióval, az Országgyűlés 150 millióval, az ügyészségek pedig a már megszavazott költségvetésüknél 110 millió forinttal költhetnek kevesebbet.

A kormány döntése értelmében a helyi önkormányzatok támogatását 10 milliárddal, az Egészségbiztosítási Alapét 9 milliárddal, az általános tartalékot 7 milliárd forinttal szűkítik.

Gál J. Zoltán elmondta, a konkrét kiadáscsökkentési javaslatokról február 25-én dönt a kormány.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik