Szórakozás

Börtönbe zárhatják a gyereküket vegán diétán nevelő szülőket Belgiumban

A belga orvosi akadémia véleménye szerint veszélyeztetik gyermekeiket.

A Belga Királyi Orvosi Akadémia jogi véleménye szerint eljárást lehet indítani azok ellen a szülők ellen, akik kizárólag vegán ételekkel hajlandóak etetni gyermekeiket – írta a Le Soir című belga lap. Az akadémia szerint nem etikus kisgyerekekre rákényszeríteni az állati eredetű élelmiszereket teljesen elhagyó diétát, mert az egészségügyi és fejlődési problémákat okoz.

A jogi véleményt Bernard Devos a vallon régióban élő gyerekek védelméért felelős kormányzati tisztségviselő kérésére adta ki az akadémia, aki azután kérte ki az orvosok véleményét, hogy több vegán diétán nevelt gyerek is meghalt a területen. Az akadémiai vélemény után könnyebb lesz elvenni az alultápláltság miatt egészségügyi gondokkal küzdő gyerekeket a vegán szülőktől.

Ezzel nem tiltották meg, hogy a szülők vegán ételekkel etessék gyermekeiket, de könnyebb lesz eljárást indítani ellenük, ha gyermekeik veszélyesen alultápláltak lennének. Az akadémia szerint csak folyamatos orvosi felügyelet mellett lehet vegán módon nevelni a gyerekeket, akiket rendszeres vérvizsgálatnak kell alávetni, és akiknek kiegészítő vitaminokkal kell adni.

A szülők ellen egy 1961-es törvény alapján indíthatnak majd eljárást a belga hatóságok. A két évig tartó börtönbüntetés kiszabását is lehetővé tevő jogszabály a segítségnyújtás elmaradását bünteti, kivéve, ha a gyanúsított nem tudott arról, hogy az illető veszélyben volt. Akkor lehetett megbüntetni, amiért nem segített rajta. Az akadémiai szakvélemény megjelenése után a vegán szülők nem védekzhetnek azzal, hogy nem voltak tisztában a választott étrend veszélyeivel.

Kiemelt fotó: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik