Szórakozás

Iglesiasék tagadják a plágiumvádat, Jolly szerint már csak jogi út maradt

A spanyol énekes és csapata reagált a plágiumvádakra.

Mint ahogy arról mi is beszámoltunk, a mulatós sztár, Jolly, plagizálással vádolja Enrique Iglesiast, aki állítólag ellopta a 2017-ben megjelent Bűbáj és csáberő című dalt. Itt bővebben az előzményekről:

A Bors felkereste Iglesiasékat a kérdéses I Don’t Dance című dal kapcsán. A sláger másik társszerzőjének, a norvég DJ Matomának a menedzsmentjét tudták elírni:

Többfelől hallottunk a plágiumvádról, bár hivatalosan nem keresett fel minket sem Jolly, sem a jogi képviselője. Matoma, Enrique és a dal társszerzői az I Don’t Dance című számot 2016. december 4. és 7. között egy háromnapos stúdiózás alatt írták meg és vették fel Miamiban. A dal legelső demóváltozatának időbélyegzőjén a dátum 2016. december 7., reggel 8:54. Mivel Jolly dala 2017-ben jelent meg, ezért úgy gondoljuk, hogy az állítás alaptalan

— magyarázta Andrew Jackson, a norvég menedzsere.

Jollyt is megszólalt ezután:

Érdekes, a YouTube-on nem lehet látni, hogy az egy 2016-os felvétel lenne. Úgy tűnik, az egyre kiélezettebb vita csak jogi síkon dőlhet el.

Kiemelt kép: Instagram.com/jollysandro_official

Ajánlott videó

Olvasói sztorik