Kultúra

Az Echo TV megszűnése sem segítette ki a Hír TV-t

Szeptemberben azt néztük meg, hogyan húzza el egymás elől a nézőket a két kormánypárti hírcsatorna a Hír TV kormányzati hatalomátvétele után. Azóta az Echo TV  beolvadt a Hír TV-be, így a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány a megerősített Hír TV-vel küzd a jobb pozícióért a hírtévépiacon. Az összevonás április elsején vonta ki a forgalomból az Echo TV-t, és egy hónap már elég lehet ahhoz, hogy lássuk, nézettségi szempontból hasznos volt-e a változtatás. Röviden és tömören: hasznos, hiszen a korábbi gyászos eredményeket felül tudták múlni, ám messze nem sikerült az ATV közelébe férkőznie a Hír TV-nek, mi több, a Simicska-idők eredményeit sem tudták megugrani.

Megszűnt az Echo TV, ám a Hír TV dolgozóit bocsátották el
Reggelre a műsorvezetőktől a technikusokig mindenkit berendeltek: tájékoztatták őket arról, érintettek-e a csoportos létszámleépítésben.

A korábbi cikkünkből kiderült, bár a Hír TV új vezetése büszkén tűzte ki célul, hogy visszaállítja a G-nap előtti szép időket, az Echo TV-vel csak egymást gyengítették. A grafikonjainkból látszott, hogy az ATV örülhetett igazán, hiszen a megváltozott hangnem július 31. után egy lejtmenetbe lökte a Hír TV-t, ami rántotta magával a mélybe az Echót is. Volt olyan, hogy alig több mint ötezren követték augusztus végén a Hír TV háttérműsorát, a Magyarország élőbent. Elkerülhetetlen és logikus lépés volt az egyesülés, ami februárban még úgy indult hogy az Echo TV-nél készült a társcsatorna híradója, majd március végére hivatalosan kiiktatták az Echót.

A fideszes hírtévék egymással csatáznak, az ATV könnyedén húz el mellettük
A Hír TV a hatalomátvétel óta durván hullámzó nézettségi számokat produkál. Néhány kivételes naptól eltekintve alig kapcsol valaki az esti műsorra, előfordult olyan is, hogy ötezren nézték a Magyarország élőbent. De mintha az Echo TV jönne fel.

Ismét ránéztünk a nézettségekre, amibe kivételesen belevettünk a minden háztartásban fogható M1-et is, hogy vajon a szintén kevésbé népszerű állami tévé profitált-e bármit az akcióból. Látszik ugyan, hogy emelkedett a teljes lakosság körében az említett csatornák közönségaránya – hogy a tévénézők hány százaléka választotta az adott csatornát – főműsoridőben március 31. után, de a Hír TV mégis csak a kritikus egy százalékon tudott megállni áprilisban.

Az alábbi ábrán tavaly júniustól rajzolódik ki az átlagos közönségarány főműsoridőben (este öt és este tizenegy óra között) hónapokra lebontva.

Made with Flourish

Hogy ne csak a havi átlagokból következtethessünk az állásra, megnéztük a napi, legkorábban (az este öt és hat között kezdődő műsorokat vizsgáltuk) leadott híradók nézettségét is az ATV-nél, az M1-nél és a Hír TV-nél a teljes lakosságban februártól egészen április végéig, illetve az Echo TV-nél – értelemszerűen – március 31-ig. Szintén a közönségarányok alapján versenyeztettük meg a csatornákat, és amíg a Hír TV áprilisban még mindig az egy-két százalékért küzdött (a legmagasabb 2,01 százalékos közönségarány volt), addig az ATV ötórás Híradója volt, hogy majdnem elérte a nyolc százalékot (7,98), a legrosszabb pedig 3,62 százalékos közönségarányt ütött meg. Ez már olyan mutató, amit nem csak nagyítóval lehet keresgélni, és többször lépték át a kétszázezres nézőszámot a fél hatos hírekkel. A Hír TV-nek áprilisban is álom maradt a százezres határ. Sőt a legtöbbször pár tízezer ember követte az ötórás műsort.

Made with Flourish

A háttérműsoroknál (Magyarország élőben minden hétköznaponként este fél nyolctól, Egyenes beszéd hétköznaponként negyed nyolctól) sem várhatott csodát a Hír TV: elindultak felfelé, tepernek esténként az 1 százalékos közönségarányért, de nem szorongattak meg senkit április elsejétől a fél órásra rövidített adással. A Bayer show-t jóval többen követik hetente (áprilisban előfordult, hogy több mint százezren nézték – ahogy az Echo TV-n is megvolt a tábora –, és a teljes lakosságban 2,87 százalékos közönségarányt mutatott).

Made with Flourish
Márciusban hétfőtől csütörtökig néztük meg a közönségarányokat, ugyanis ilyenkor ment a Magyarország élőben, míg április elsejétől minden hétköznap mutatjuk a százalékokat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik