Belföld

„Húgomként szerettem, sohasem tekintettem rá nőként” – mondta az unokahúgát molesztáló, elásó nagybácsi

Hétfőn a Zalaegerszegi Törvényszéken folytatódott annak a rezi férfinak a pere, aki 11 évvel ezelőtt megfojtotta az unokahúgát, majd a holttestét elásta a pincében. A vád szerint a férfi rendszeresen szexelt a 16 éves unokahúgával.

A lány még 2007-ben tűnt el Rezi településen. A szülei azóta keresték. Kiderült, hogy pont az a rokonuk végezte ki a szeretett lányukat, aki végig úgy tett, mintha segítene nekik a keresésben.A  Készenléti Rendőrség kiemelt ügyeket felderítő főosztályának nyomozói azonban tavaly májusban leporolták a lány eltűnésének az aktáit. Ezen az ügyön azért akadt meg a szemük, mert a Dunántúlon nem sok ilyen, ennyi ideig eredménytelenül húzódó eltűnést tartanak nyilván.

A tini az eltűnését megelőző hétvégén, egy baráti összejövetelen vett részt a szülei tudta nélkül. Mikor ők rájöttek, hogy lányuk engedély nélkül ment el szórakozni otthonról, utánamentek. Hazavitték, majd igyekeztek meggyőzni őt arról, hogy a tanulásra kellene inkább koncentrálnia. Ez a hétvégét követő első két tanítási napon rendben meg is történt, szerdán azonban a lány – bár reggel a szokott módon elindult az iskolába – nem érkezett meg.

A szülők, mikor értesültek arról, hogy gyermekük nem ment be az intézménybe, keresni kezdték, majd bejelentették a Keszthelyi Rendőrkapitányságon. A keszthelyi kollégák kihallgatták a lány osztálytársait, baráti körét, családtagjait, teljes körűen feltérképezték kapcsolatrendszerét, és személyiségéről is megfelelő képet alkottak.

Egy tanú látta, hogy nem száll fel, hanem elmegy az iskola felé tartó távolsági busz mellett, más egy autóba látta beszállni. Mivel azonban nem jutottak nyomára, körözést bocsátottak ki hollétének megállapítására. A lány semmilyen életjelet nem adott magáról. A szülei azonban mindvégig abban bíztak, hogy egyszer épségben hazatér a lányuk, ezért bizakodva fogadtak minden olyan hírt, ami arra utalt, hogy életben lehet. Amikor májusban elővették az aktát, gyanúsnak minősítették a lány eltűnésének a körülményeit, és újra kihallgatták azokat, akik tudhattak valamit.

A nyomozókat végül az egyik tanú meghallgatása vitte közelebb a megoldáshoz. A baráti körhöz tartozók egyike elmondta, hogy egyszer szemtanúja volt egy olyan jelenetnek, amikor a lány nagybátyja pénzt adott át unokahúgának. Elmondta azt is, hogy furcsállotta e pénzátadás körülményeit, túlzottan bizalmaskodónak és intimnek találta, ahogyan a nagybácsi a lánnyal viselkedett.

B. János végül bevallotta, hogy ő ölte meg az unokahúgát. Részletes beismerő vallomást tett, elmondta, hogy egy zsineggel megfojtotta áldozatát. Kihallgatásán azt kérte, hogy ne kelljen abba a házba kimennie, mely jelenleg is családjának tulajdonát képezi. Teljes pontossággal elmondta, hogy hova rejtette a holttestet 2007-ben. B. János az elásott holttest fölé egy bútorlapot, arra pedig egy szekrényt helyezett. Miután elhúzták a tárgyakat és ásni kezdtek, elő is került a lány csontváza.A nagybácsi a gyanúsítotti kihallgatása során azt mondta hogy a lány az eltűnés napján meglátogatta őt, és pár ezer forintot kért tőle. Amikor ő ezt megtagadta, unokahúga elhagyta a házat, azonban később ismét visszatért, és még nagyobb összeget követelt. Később azt is elmondta, hogy a lány öngyilkos akart lenni, bár arra, hogy ezt miért tette volna, nem adott magyarázatot. Azt viszont elmesélte, hogy ő meg akarta győzni unokahúgát arról, hogy nem szabad véget vetnie az életének, mert az roppant fájdalommal jár. Elmondta, hogy amikor kettesben az ágyon ülve beszélgettek, a lány leszedett a ruhájáról egy zsinórt, majd a saját nyakába akasztotta. B. János azt állította, innentől már nem sok mindenre emlékszik, a következő tiszta képe az, hogy unokahúga holtan fekszik mellette az ágyon. Ezt követően a pincébe vonszolta, majd elásta.Kiderült, hogy a gyilkossághoz használt zsinór az elhunyt lány nadrágjából származott. A nagybácsi a korábbi vallomásával ellentétben most már tagadta, hogy szexuális cselekményeket végzett volna az unokahúgával. Most már azt állította, hogy húgaként szerette a lányt, és sohasem tekintett rá nőként.Ezt követően a megölt lány szüleit és osztálytársait hallgatták ki. A bíróság az általuk elmondottakból szerette volna ugyanis rekonstruálni, hogy milyen volt az elhunyt lány és szüleinek kapcsolata a szüleivel. A mai tárgyalási nap végül az igazságügyi szakértők véleményének ismertetésével zárult. A szakértők nem zárták ki, hogy a holttest nyaki csigolyái között talált anyagmaradvány a korábban említett fojtogatáshoz használt zsinórból származik.

A férfinak nem ez az első gyilkossági ügye. 25 évvel ezelőtt 10 év fegyházra ítélték több emberen elkövetett emberölés, valamint személyi szabadság megsértése miatt. B. János 2001 januárjában szabadult, de hat évvel később újra ölt. Már alighanem azt hitte, hogy soha nem derül ki az újabb gaztette, de a zalai nyomozóknak köszönhetően 11 évvel a gyilkosság után végül lebukott.

11 év után derült ki egy zalai férfiról, hogy elásta a pincében a saját unokahúgát
A lány szülei végig abban bíztak, hogy az eltűnt lányuk egyszer épségben hazatér. Ezt mondta a beismerő vallomásában a gyilkos nagybácsi.

Kiemelt kép: Varga György / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik