Tudomány

Krokodilóvoda az ókori Egyiptomban

Az ókori egyiptomiak a krokodilfejű isteneik tiszteletére templomaikban szent krokodilokat nevelgettek.
Kapcsolódó cikkek

Négyezer éve krokodilokra kiváncsi zarándokokkal lehetett tele az egyiptomi Madinet Madiban található kőoroszlánokkal és szfinxszekkel szegélyezett útvonal. III. Amenemhat és IV. Amenemhat, a XII. dinasztia idején – i. e. a XIX. században – ugyanis a mai dél-kairói vidéken a kobrafejű Renenutet, a krokodilfejű Szobek – más néven Szebek – isten temploma állt.

Az 1978 óta folyó régészeti feltárások során talált templom egyedülálló dongaboltozatos medencéjét krokodilkeltetésre használták. A fészkeket homokba vájt lyukakkal alakították ki, a medencéből több mint egy tucat tojás kerül elő, hatvan darab pedig egy közeli épület maradványai között rejtőzött.

Edda Bresciani a Pisai Egyetem tudósa szerint az ókori egyiptomiak krokodilóvodáját nem egy békés állatparkként kell elképzelni. Azért tenyésztették a hüllőket, hogy később feláldozzák őket. Legyilkolásuk után bebalzsamozott tetemeiket a templom zarándokainak adták el.

“ELRIASZTOTTA A SÖTÉTSÉG ERŐIT”

Szobek vagy Szebek krokodil alakú isten az egyiptomi mitológiában, a piramisszövegek szerint víz és a kiáradt Nílus istene volt. Szent állata a krokodil.

Ember, krokodil vagy krokodilfejű ember alakjában ábrázolták. Kultuszközpontja a Fájjum-oázis, azon belül is Krokodeilónpolisz volt.

Kultusza a XII. dinasztia korában élte virágkorát. Neve a XIII. dinasztia néhány uralkodójának nevébe is beolvadt, mutatva az uralkodó isteni eredetét.

A hiedelem szerint Szobek biztosította a termékenységet és a bőséget. Több szöveg az istenek és az emberek védelmezőjeként tünteti fel, létezett olyan elképzelés, hogy a vadságával elriasztja a sötétség erőit.

AJÁNLOTT LINKEK:

Cikk a krokodiltemplomról (Discovery News)
Ki volt Szobek? (Wikipedia)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik