Sport

Szántó Öcsi bácsi nem sajnálja Harcsa elvesztését

harcsa zoltán (harcsa zoltán, )
harcsa zoltán (harcsa zoltán, )

Saját erkölcsi meggyőződése miatt vált el az Eb-harmadik Harcsa Zoltán további felkészítésétől az ökölvívóedző, aki hosszabban beszélt a több hónapos rendőrségi ügyről.

Szántó Imre június elején jelentette be, nem kíván többé a magyar férfi-ökölvívóválogatott mellett dolgozni, a továbbiakban csak a kispesti klubban edzősködik.

Megvált az utóbbi időszak legeredményesebb bokszolójától, Harcsa Zoltántól. A londoni olimpián is induló, a legutóbbi, moszkvai Európa-bajnokságon bronzérmet szerző Harcsa rendőrségi ügybe keveredett, és annak folyományaival már nem tudott azonosulni a szakember.

A jochapress.hu most hosszabb vallomásra bírta Öcsi bácsit, aki elmesélte, Harcsa a tatai edzőtáborban felöntött a garatra, majd elkötötte egyik társa, Varga Miklós autóját, majd azt totálkárosra törte.


Szántó Imre és Harcsa Zoltán itt még békében
Fotó: MTI

Az Eb előtt közvetlenül történt az eset, Harcsa előbb megtérítette a 2 millió kárt, majd Szántó Imre vállalta a további felkészítését. Az Európa-bajnokság után azonban elváltak útjaik.

“Több okból is ezt kellett tennem. Miután egyértelműen ö volt a hunyó, ráadásul az ittas vezetés és karambol egyértelmű rendőrségi ügyet vont maga után, én őt meg akartam büntetni. Dr. Csötönyi Sándor elnök úr viszont azt mondta, földön fekvő emberbe nem rúgunk bele és megvétózta az én nevelő szándékú előterjesztésemet.

Ezzel a mentegetéssel ma sem értek egyet, hiszen Harcsa komoly havi ösztöndíjat kap, másrészt ezzel az én tekintélyem is jelentős csorbát szenvedett előtte” – mondta Szántó Imre.

Öcsi bácsi azt mondja, nem kell sajnálni, van tehetség bőven, kiemelte Hegyi Barnabást, Király Viktort, Sinkó Krisztiánt és Sinkó Zoltánt, Tóth Imrét, és örömmel jelentette be, hogy Káté Gyula és Bedák Pál is visszatért a ringbe (ráadásul néha Kótai Mihály ie látogatja az edzéseket).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik