Tudomány

Fura sisakos rovarok

A púposkabócák a világ legnagyobb rejtőzködői. A napokban bizonyították be: púpjaik valójában szárnyaikból fejlődtek ki.

A púposkabócák a világ legjobb természetutánzói. Földünkön több mint háromezer fajuk ismert, leveleket, rügyeket, gubacsokat, hangyákat, lepkéket képes formálni a testükön megtalálható különös púp, a pronotum, azaz a hatalmas felfelé ívelő nyakpajzs.

Már az 1950-es évej óta feltételezik rovarkutatók, hogy a púp a mellkasi szárny egyfajta “túlnövese” lehet, azonban csak egy a napokban megjelent a francia tanulmány igazolta végérvényesen ezt a feltevést.

A Marseille-Luminy Fejlődésbiológiai Intézetben öt púposkabóca fajt vizsgáltak ki. A púpok anyagáról azt állapították meg, felépítésük nagyon hasonlónak találták a szárnyakhoz, struktúrájuk lényegében egyezik. Az is kiderült, hogy a sisak kialakulásáért lényegében három úgynevezett Hox-gén felelős.

A rovaroknál életben maradásukért folytatott evolúciós küzdelemben “burjánzott el” a hátukon mellkasi szárny. A púposkabócák a repülés helyett a rejtőzködés útját választották ötvenmillió évvel ezelőtt.

AJÁNLOTT LINKEK:

Cikk a púposkabócák evolúciójáról (Science)
Tanulmány a púposkabócákról (Nature)
Galéria a fajokról (New Scientist)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik