Tudomány

Mitől halt meg Darwin?

Életében azt hitték, skizofréniás. Valójában az utazásai során felszedett kórok keserítették meg életét.

Az Egyesült Államokban egy évente rendezett tanácskozáson a modern diagnosztikai ismeretek tükrében igyekeznek megfejteni egy-egy híres személyiség halálának okait. Az idei rendezvényen Charles Darwin, az evolúció elméletének kidolgozója került az érdeklődés középpontjába.

Charles Darwin az ötéves (1831-1836) világkörüli útja előtt egészében véve egészséges volt, noha a Beagle nevű vitorlás fedélzetén majd egész idő alatt tengeri betegség gyötörte. Hazatérte után egy évvel kezdett betegeskedni, hasi fájdalmaktól, ismétlődő, igen erős hányástól szenvedett, kiütések jelentkeztek a bőrén.

Sidney Cohen, a philadelphiai Jefferson Medical College kutatási igazgatója a korabeli feljegyzések alapján úgy véli, hogy Charles Darwin életét háromféle súlyos betegség keseríthette meg. Csupa olyan kór, amely napjainkban könnyűszerrel gyógyítható lenne.

A feltételezett betegségek közé sorolja Sidney Cohen a ciklikus hányás-szindrómát, amelyre minden látszólagos ok nélkül visszatérő, elhúzódó erős hányinger, hányás és az ebből következő túlzott gyengeség, kimerültség jellemző.

A második a Trypanosoma cruzi nevű élősködő okozta Chagas-kór, amely a szív ingerületvezető rendszerét károsítja, s ennek eredményeként kaotikus ritmuszavar alakul ki, de Charles Darwin megfertőződhetett a fekélybetegséget okozó Heliobacter pylorival is.

ARZÉNNAL “GYÓGYÍTOTTÁK”

Az eset szomorú iróniája, hogy Charles Darwin apja és nagyapja is orvos volt, ám a korabeli legkiválóbb orvosok is értetlenül álltak a tünetek előtt. Vagy kéttucatnyi diagnózist állítottak fel, amelyek között a skizofrénia is szerepelt, s a legkülönfélébb szerekkel igyekeztek enyhíteni híres páciensük szenvedését, akinek egyaránt rendeltek vízkezeléseket és arzént, kodeint és sztrichnint, vagy aloét.

Charles Darwin élete a betegséget leszámítva idilli volt. Anglia egyik legnevesebb családjából származott, tehetős ember volt, s a világ egyik leghíresebb tudósa.

“Nagy ember volt, akit kellemetlen betegségek kínoztak” – jegyezte meg Sidney Cohen.

S hogy végül mi okozta a természettudós halálát 73 éves korában? Sidney Cohen szerint Charles Darwin szívbetegsége okolható, amelyet részben a Chagas-kór válthatott ki.

“A felfedező út, amely oly nagy hatással volt Darwin tudományos karrierjére, közvetetten a halálát is okozhatta” – vélekedett Sidney Cohen.

AJÁNLOTT LINKEK:

Tudj meg még többet Charles Darwin életéről! (Wikipedia)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik