Szórakozás

A nászúton nyújtotta be a válókeresetet fukar férje ellen

Az arab nőnek annyira nem tetszett, hogy mindent neki kellett fizetnie, rögtön meg akart szabadulni tőle.

A nászútjuk alatt nyújtotta be a válókeresetet újdonsült férje ellen egy arab nő Abu Dhabi egyik bíróságán, azzal indokolva döntését, hogy az iráni férfi túlságosan fukar – jelentette a helyi sajtó.

Semmit nem költött erre a házasságra

– jelentette ki a meg nem nevezett nő a bíróságon. Elmondása szerint a nála 13 évvel fiatalabb férfi vele fizettetett ki minden számlát, még lakásuk vízdíját és az áramot is nőnek kellett állnia. Sőt, még a bevásárlásokat is mind a feleségnek kellett kifizetnie.

A nő a beszámolók szerint annyira el akart válni a férfitől, hogy mindenről lemondott, ami a helyi törvények szerint a nőknek járna egy válás után.

A férfi emellett még azt is kérte, hogy az összes közüzemi számlát a feleség nevére írják, mert ő elveszítette minden iratát, amivel azonosítani tudná magát a hatóságoknak. És amíg nem szerez be új iratokat, addig a feleségnek kellene megoldania minden ügyintézést a számlákkal kapcsolatban.

És, ha ez nem lenne elég, a feleség elmondta, hogy még a lakásuk bebútorozását is ő intézte, és neki kellett megvennie minden egyes bútort. A férfi pedig ahelyett, hogy ezt értékelte volna, hanyagolni kezdte feleségét, közölve a bírósággal, hogy ez csak tovább rontott a házasságon.

Bár ez meglehetősen gyors válás volt, semmi ahhoz a házassághoz képes, ami mindössze 3 percig tartott. A „Kuvait legrövidebb házasságaként” emlegetett esetben az ifjú házasok még a házasságkötésre használt bíróság épületéből sem jutottak ki, amikor a nő már vissza is tért a bíróhoz, hogy vessen véget a frigynek, mert a férfi lehülyézte, miután megbotlott.

Tavaly májusban egy Dubajban pedig egy férfi 15 perccel a házasságkötés után vált el nejétől, a nő apja miatt.

15 perccel a házasságkötés után már el is vált feleségétől, apósa viselkedése miatt
A kedves apuka öt percet sem volt hajlandó várni a lányáért kialkudott pénzre, és ezen annyira összevesztek, a férjnek gyorsan el is ment a kedve a házasságtól.

A kiemelt kép illusztráció. Fotó: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik