Szórakozás

Nem hagyja annyiban a férfi, akiről a nászéjszakán derült ki, hogy túl kicsi a pénisze

Perrel és válással fenyegetőzik az a férfi, akiről csak a nászéjszakán tudta meg a felesége, hogy mindössze 3 centi hosszú a pénisze – írja a Mirror című brit bulvárlap.

Mint arról korábban beszámoltunk, a friss feleség a Reddit közösségi portál felhasználóihoz fordult tanácsért, miután kiderült a titok.

A nő leírta, hogy a férje a megismerkedésük után azt mondta neki, ő egy régi vágású férfi, aki abban hisz, hogy a szex csak házasság után megengedhető. A nő többször is próbálta elcsábítani a férfit, de az mindig leállította. A férfi végül hat hónappal a megismerkedésük után megkérte a nő kezét, majd újabb hat hónap múlva össze is házasodtak. A nászéjszakán aztán kiderült, hogy valószínűleg nem régi vágású volt a friss férj, csak nem merte szembesíteni a nőt a mikropéniszével. A nő leírta, az a legnagyobb problémája az egész üggyel, hogy úgy érzi, a férfi, akinek örök hűséget esküdött, az első perctől kezdve átverte.

A nászútjukon jött rá a feleség, hogy komoly dolgot hallgatott el a férje
Az első szeretkezésnél jött rá, hogy elhallgatott előle valamit a férfi.

A nő természetesen álnéven írt a Redditen, ám mivel a történet azóta bejárta a világsajtót, a férfi attól retteg, hogy valaki hamarosan rájön majd, hogy ki a főszereplője. A boldogtalan feleség ezt egy újabb Reddit-posztban írta le.

A nő azt írja, a férje egyik régi barátja is olvasta a sztorit, aki tudta a férfiről, hogy mikropénisze van. Mivel azt is tudta, hogy a férj nemrég nősült, hamar összerakta, hogy róla lehet szó. A férj ettől a régi baráttól tudta meg, hogy a felesége megírta a neten a történetüket. Azóta attól retteg, hogy ha egy ember rájött, hogy ő a főszereplő, mások is rájönnek majd, és a neve menthetetlenül nyilvánosságra kerül. Azzal fenyegetőzik, hogy ha így lesz, azonnal elválik bepereli nőt, amiért ilyen bizalmas információt hozott róla nyilvánosságra.

Az új posztban a nő azt is leírja, hogy megkérdezte a férjét, miért várt a nászéjszakáig azzal, hogy elmondja neki az igazságot. A férfi beismerte, hogy azért, mert attól tartott, a nő elhagyná, ha megtudná. Azt mondta, az esküvő előtt el akarta árulni neki az igazat, de félt, hogy miféléket fognak pletykálni mindkét családban, ha hirtelen a nő lefújja az esküvőt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik