Kultúra

Bűnösnek vallotta magát a szexrabszolgákat nevelő színésznő

A Smallville című sorozattal ismertté vált Allison Mack bíróság előtt vallotta be, hogy egy New York-i szexszekta tagjaként két nőt is zsarolt, írja a Reuters.

A nőt azzal vádolják, hogy Keith Raniere nevű társával együtt éveken át egy titkos és kegyetlen szektát üzemeltetett, amelyben nőket bántalmaztak és kényszerítettek szexre.

A beszámolók szerint a 36 éves Mack az NXIVM névre keresztelt amerikai önsegítő szervezet fő beszervezőjeként tevékenykedett és éveken keresztül rengeteg nőt csábított hozzájuk, hogy aztán részt vegyen a szexrabszolgává nevelésükben. A megkörnyékezettek és a későbbi áldozatok között ismert emberek is voltak.

Mack hétfőn könnyeivel küszködve arról beszélt, az élet értelmét kereste, amikor csatlakozott a szervezethez.

Mindig is azt hittem, hogy Keith Raniere segíteni akar az embereken. Tévedtem. Most már tudom, hogy másokkal együtt bűncselekményt követtünk el

– fogalmazott.

Ha elítélik, minimum 15 éves börtönbüntetést kaphat.

Női egyenjogúság helyett szexrabszolgák és önsanyargatás
Nem a Smallville színésznője volt az egyetlen híresség, akinek köze volt az évtizedek óta működő kegyetlen szektához.

Kiemelt kép: Jemal Countess/Getty Images/AFP/Europress

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik