Tudomány

Megvan a gluténallergiát kiváltó “bűnös hármas”

Ausztrál kutatók azonosítottak a gluténban három olyan szakaszt, amely kiválthatja a lisztérzékenységet.

A Science Translational Medicine című szakfolyóiratban csütörtökön közölték azt a tanulmányt, ami a lisztérzékenység kezelésében hozhat változást.

A fejlett, nyugati országok népességének körülbelül egy százaléka gluténérzékeny, melynek tünete lehet az étvágytalanság, felfúvódás, hasmenés. A gluténallergiásoknál sokszor fordul elő más, immunrendszert érintő egészségügyi probléma is, például diabétesz vagy ízületi gyulladás. A gluténnal szembeni túlérzékenység miatt a vékonybél nyálkahártyája nagymértékben károsodik, aminek következtében valamennyi tápanyag felszívódása romlik, felszívódási zavar, vitaminhiány alakul ki.

Az ausztrál tanulmányban Robert Anderson és munkatársai 244, lisztérzékenységgel élő ember vérmintáit elemezték, miután három napon át olyan ételt fogyasztottak a vizsgálatban részt vevők, amely tartalmazott glutént. A vérmintákban az immunsejteket azonosították és mennyiségüket mérték. Mint Anderson kiemelte, bár a gluténnak mintegy 16 ezer komponense van, mindössze csak három felelős az allergia kialakulásáért.

Megállapításuk óta a kutatók olyan szer fejlesztésén dolgoznak, amely nagyon kis mennyiségben tartalmazza a három bűnös összetevőt. Elképzelésük szerint a kis adagokban, rendszeresen bevitt allergénekkel a szervezet immunrendszere lassacskán “megbarátkozik”.

Cöliákia, lisztérzékenység

Olyan felszívódási zavar, ami nem gyógyítható, de diétával jól kezelhető. A lisztérzékenységet autoimmun betegségnek tartjuk, ami azt jelenti, hogy a szervezet valamilyen okból önmaga ellen termel ellenanyagot, amely elpusztítja saját szöveteit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik