Élet-Stílus

A meghiúsult első női űrséta csak egy a sok közül, ami rámutat, férfiakra van szabva a világ

Nemcsak a NASA-nál vannak bajban, ha kiderül, hogy nem feltétlenül gondoskodtak rendesen arról, ha a nőknek kell nyújtaniuk valamit. Egy szakértő szerint a világon mindent úgy terveznek meg, mintha csak férfiak léteznének.

2019. március 29. nagy nap lett volna az ember űrtörténetének: Anne McClain és Christina Koch a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) új lítiumion-akkumulátorok telepítését végezte volna el, ami nem tűnik valami hatalmas dolognak, ugyanakkor

ez lett volna az első alkalom a történelemben, amikor férfiak nélkül, csak női asztronauták tesznek űrsétát.

Az ISS-en jöttek aztán rá, hogy ez nem történhet meg. McClain ugyanis észrevette, hogy az űrruha kemény felsőrészéből az egyik méretből csak egy van, de neki és kollégájának is arra lett volna szüksége.

Elmarad a NASA történelmi űrsétája
A NASA korábban azt tervezte, hogy március 29-én csak női asztronauták részvételével hajt végre egy űrsétát.

És nem ez az egyetlen ilyen eset. Az Invisible Women: Exposing Data Bias in a World Designed for Men (Láthatatlan nők: Előítéletes adatokra való rávilágítás egy világban, amit a férfiakra terveztek) című könyv szerzője, Caroline Criado Perez meg sem lepődött, mikor hallotta a hírt.

Ez történik újra és újra, amikor valamit tervezünk. Ilyenkor alapvetően férfiakra gondolunk, a nőkre pedig csak mint egy apró piaci szeletre, mint a férfiak egy fajtájára

– mondta a BBC-nek Criado Perez, aki azután kezdett el foglalkozni a nemi előítéletekkel, hogy megtudta, az orvosi adatok a szívrohamról a férfiak tünetein alapul, ami miatt orvosok rosszul diagnosztizálhatnak szívrohamot nőknél, mert atipikus tüneteket produkálnak.

 

Következzen hét példa arról, hogy a nők milyen nehézségekkel néznek szembe a gyakorlatban, amikre talán sosem gondolnánk:

1 .Szkafander

McClain rájött, hogy rá jobban passzol a közepes méret, mint a nagy, amit addig használt. Egyébként két közepes méretű űrruha van az ISS-en, de csak az egyik van űrsétára kalibrálva, a másikat órákig tartana, míg átalakítanák. Criado Perez úgy tudja, az elérhető méret szkafanderekből jelenleg a közepes, a nagy és az extranagy. Korábban volt kisméretű is, de költségvetési okokból az 90-es években beszüntették.

Vagyis ma a nők egyharmadára nem lenne megfelelő űrruha.

2. Katonai felszerelés

2016-ban az Egyesült Államok katonasága és tengerészgyalogsága nőket kezdett el toborozni olyan harci egységekbe, amelyekben addig csak férfiak vehettek részt, de a fegyverzetet  a mai napig utóbbiakra tervezik. A hadsereg idén nyolc kisebb méretet is bevezetett, hogy a nőkre is passzoljon, de még így is egy csomó minden nem jó rájuk, például a sisakok és a cipők. Niki Tsongas kongresszusi képviselő szerint a nők a jelenlegi fegyverzettel és felszereléssel még rendesen lőni sem tudnak.

A BuzzFeed Newson idén jelent meg egy cikk, ami az amerikai hadseregben szolgáló nők kihívásairól szól. Például a katonaság orvosa azzal küldte el egyikőjüket, hogy csak „női problémája” van, aztán pár héttel később petefészekcisztát diagnosztizáltak nála. Olyan is előfordul, hogy azt tanácsolják a katonanőknek, hogy távolítsák el a felszerelésük egyes védő oldalpaneleit, vagy habszivaccsal tömjék ki a heveder alatti részt, hogy védjék szerveiket.

Fotó: Scott Olson/Getty Images

Még 2018-ban is úgy mentek nők Afganisztánba és Irakba, hogy a felszerelésük férfiakra volt tervezve. Joseph Dunford parancsnok tavaly azt ígérte, felgyorsítják a nőkre szabott fegyverzett létrehozását, de egyelőre nincsen belőlük megvalósított darab.

Két szélsőséges esetet is ír Criado Perez a Guardianen megjelent cikkében. 1999-ben egy brit rendőrnő a testpáncéljuk egészségügyi hatásai miatt vetette alá magát mellkisebbítő műtétnek. Két évvel korábban pedig egy rendőrnőt úgy tudtak leszúrni és megölni, hogy mikor egy hidraulikus ajtóbetörőt akart használni egy lakásnál, levette a védőfelszerelését, mert úgy túl bonyolult volt az eszközt alkalmazni.

3. Töréstesztbábu

Az Egyesült Államokban a törésteszteknél egészen 2012-ig csak átlagos férfitestet imitáló bábukat használtak, vagyis azt nem lehetett tudni, hogy milyen hatással van bármiféle baleset egy bekötött nőre. Talán néhányan azt gondolhatják, nincs akkora különbség, pedig a számok ennek az ellenkezőjéről tanúskodnak.

A Virginiai Egyetem 2011-es tanulmánya rámutatott, a női sofőröknek egy ütközésnél 47 százalékkal lesz nagyobb eséllyel súlyos sérülése, 71 százalékkal nagyobb a közepes méretű sérülése veszélye és 17 százalékkal nagyobb az esélye, hogy belehalnak a balesetbe, mint egy férfi.

Nincs ez máshogy az EU-ban sem, ahol az öt tesztből csak az egyiknél írják elő, hogy női bábut kell használni, és azt is csak az anyósülésen.

Pedig nagyobb súlyt is fektethetnének rá, hiszen a nők általában alacsonyabbak, máshogy érik el a pedálokat, máshogy fogják a kormányt, és az izomzatuk is másmilyen, mint egy férfié.

Fotó: SeongJoon Cho/Bloomberg via Getty Images

4. Mobiltelefon

Volt nemrégiben egy hír, hogy az okostelefonoknál csak a férfiakra gondoltak, hiszen méretük miatt azok nem igazán férnek be egy női nadrág zsebébe. De nem csak ez, egy átlagos nőnek úgy 2,5 centivel kisebb is a keze egy átlagos férfi kezénél, azaz az állandóan nagyobbá váló telefonok egyre komolyabb problémát okoznak náluk, akár már egy 4,7 hüvelykes is nehézkés számukra egy kézzel használni.

Criado Perez emlékeztet még arra a 2016-os esetre is, amikor a iPhone-ok személyi asszisztense, a Siri – öt évvel az első verziójának megjelenése után is – terhesség-megszakítási klinikák keresésekor abortuszellenes központokba irányított.

Az iPhone-ok átfogó egészségügyi applikációjában sem volt periódust követő funkció, a Siri pedig megtalálta, hol lehet Viagrát venni, de azt nem, hol vannak abortuszklinikák. Ez történik, ha a nőket nem vonod be a döntéshozatali folyamatokba.

– mondja Criado Perez, aki arról is ír, hogy attól nem igen kell tartani, hogy ennél is lesznek még nagyobbak a telefonok, ugyanis a mostani legnagyobbak már a férfiak kézfejének határait érték el.

Fotó: Robert Alexander/Getty Images)

A hangfelismerés is könnyebben megy a telefonoknak, ha férfiak használják. A Google beszédfelismerője 70 százalékkal jobban ismerte fel a férfi beszédet. Egy nő egy blogon arról írt, hogy az autójuk hangvezérlése csak a férje hangjára működött, az övére nem, és ez még akkor is így volt, ha a férj az anyósülésen ült. Egy másik esetben a kocsi hangvezérlése csak akkor ismerte fel az utasítást, amikor egy nő a saját hangszínénél mélyebben szólalt meg.

De Criado Perez a Guardianben megjelent cikkében olyanról is ír, hogy fitneszalkalmazások teljesen félreszámították a házimunka alatt tett lépések számát, energiaszükségletét.

5. Sportfelszerelés

Tavaly az NBA egyik legnagyobb sztárja Stephen Curry gyerekeknek szánt kosaras cipőket dobott piacra. Ami tök cuki is lehetne, de csak fiú méretekben volt kapható. Egy kilencéves kislány, Riley írt is egy levelet Currynek, hogy miért történt ez így.

Tudom, hogy támogatod a sportolónőket, hiszen neked is van két kislányod. Remélem, tudtok ezen dolgozni az Under Armorral, mert a lányok is szeretnének Curry 5-t viselni.

Curry pedig köszönte, hogy felhívta erre a figyelmet. Mára már elérhető a cipője lányoknak is, igaz, kevesebb variációban.

6. Tudományos eszközök

Jessica Mounts biológus, aki a Vizes Élőhelyek és Folyamok Kansasi Szövetségének ügyvezető elnöke, azt mondta a BBC-nek, hogy a legtöbb eszközt, amin dolgozott, férfiakra tervezték.

A problémák nem csak bosszúságot okoznak, a személyes biztonságunkat is veszélyeztetik

– nyilatkozta Mounts, aki példáu arra gondol, hogy a túl laza ruházat beleakadhat valamilyen gépezetbe, a túl nagy csizmákból pedig könnyen ki lehet lépni, amiatt pedig elesni. Ezeket viszont munkabiztonsági okokból kötelező viselni.

És bár vannak alternatívák, amiket nőknek terveztek, azok jóval drágábbak, kisebb zsebeik vannak, és még mindig rossz méretűek.

7. Irodaterek, munkahelyek

Nem kizárólag ruhák és eszközök lehetnek férfiakra igazítva, a környezet is. Az amerikai irodahőmérséklet-formula szabványát az 1960-as években dolgozták ki, amelynek az alapja egy átlagos 70 kilós és 40 éves férfi metabolikus rátája (a test energia-felhasználásának sebessége). A neves Nature című lapban 2015-ben jelent meg egy tanulmány, amelyben arra jutottak, hogy a nők anyagcsere rátája akár 35 százalékkal is alacsonyabb lehet a férfi rátánál, amivel a számítást elvégezték a 60-as években. Ez átlagosan öt fok hőmérséllet-preferencia-különbséget jelent,

öt fokkal hidegebbet, mint amire egy nőnek szüksége lenne az ideális esetben.

A XX. század elején még 4400 ember halt meg évente a munkahelyén az Egyesült Királyságban, 2016-ban már csak 135-en. De míg a férfiak körében a súlyos sérülések száma csökkent, a nőknél növekedett. Ma már tudunk a bányászoknál előforduló por okozta megbetegedésekről, azt viszont nem tudjuk, hogy milyen hatással vannak kemikáliák és egyéb szerek a „női munkakörökben”, például manikűrösként dolgozókra, hiszen a női immunrendszer és hormonháztartás más mint a férfiaké. Esetleg a munkának van-e köze ahhoz, hogy az elmúlt 50 évben nőtt a melldaganatok száma. Nincsenek ezekre adataink.

Fotó: iStock

Shirley Wajda történész szerint nőként elég nehéz úgy csapatmunkát végezni, ha a többiekkel szemben azt egy kényelmetlen fizikai környezetben kell eltölteni. Wajda ebben az esetben nem csak a hőmérsékletre gondol, hanem például a székekre, amik szintén vagy kényelmetlenek a nőknek, vagy a ruházatuk miatt nem előnyös.

A hatékonyság érdekében meghozott szabványosító tendenciák egy uniformizált világhoz vezetnek.

Egy férfiakra uniformizált világhoz.

Az sem véletlen, hogy nagyon kevés kőműves nő van, pedig ha kisebbek lennének a cementes zsákok, akkor ők is fel tudnák emelni, ahogy az sem megkérdőjelezhetetlen, hogy miért ekkorák a téglák – véli Wendy Davis, a Women’s Design Service korábbi igazgatója. Vagy, ahogy a telefonok, úgy a kézi szerszámok – mint például egy villáskulcs – is általában túl nagyra vannak méretezve egy női kézhez.

Criado Perez felhozza a vécéproblematikát is, vagyis, hogy sok esetben (vendéglátóhelyeken és művészeti intézményekben) a női és a férfi mosdó ugyanakkora, noha a női lehetne nagyobb, nem csak azért, mert a piszoárt használó férfiaknak kisebb hely is elegendő, mint a vécékabint használó nőknek, hanem mert egyes számítások szerint egy nőnek 2,3-szor több időre van szüksége a mosdóban, mint egy férfinek. Ráadásul a nőknek többet is kell mennie a mellékhelyiségbe, már ha csak azt vesszük, hogy a terhesség alatt csökken a hólyagkapacitásuk, illetve a menzeszük miatt is többet járnak ki, és egy felfázásnak is sokkal nagyobb az esélye náluk.

Kiemelt kép: NASA/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik