Mosonyi azt nem közölte, hogy az adatszoba pontosan mikor nyílik meg, és hány cég jelezte eddig érdeklődését.
A tervezett PKN fúzióval kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy az exkluzív tárgyalások április 30-ig megszabott határideje lejárt, ugyanakkor a Mol és a PKN is az elmúlt hat hónap tapasztalatai alapján látja értelmét a további tárgyalásoknak és az együttműködésnek.
Érzékeltette azonban, hogy a majdani esetleges fúzió feltétele, hogy a két társaság kiegyensúlyozott részvényesi struktúrával rendelkezzen, azaz a két társaságban az állami befolyás mértéke nagyjából azonos legyen.
A magyar kormány azon szerdai döntésével kapcsolatban, amely szerint a kormány kezdeményezi az üzemanyag jövedéki adójának csökkentését Mosonyi közölte, hogy a Mol nagyon pozitív lépésként értékeli azt, hogy a nemzetközi piacokon kialakult extrém helyzetben a magyar kormány lépett elsőként az adócsökkentés irányába. Mint mondta, a lépés enyhítheti a magas üzemanyagárak miatti nyomást.
A 2004-es év első negyedévét a Mol szempontjából Mosonyi György vezérigazgató és Michel-Marc Delcommune pénzügyi vetzérigazgató helyettes is sikeresnek minősítette, kiemelve a Slovnaft teljes körű konszolidációjának, valamint a gázárszabályozás változásának pozitív hatását. Mosonyi hozzátette, az első negyedévben az import földgáz értékesítési ára meghaladta a beszerzési árat, a brent olaj átlagos negyedévi világpiaci ára (32 dollár/hordó) ugyan magas volt, de nem lényegesen magasabb, mint egy évvel korábban, amikor 31,5 dollár/hordó volt az átlagár.
Mosonyi felhívta a figyelmet arra, hogy a nemzetközi olajpiacon az extrám magas árak a negyedév vége után alakultak ki – és ez befolyásolja majd a Mol eredményeit is az év hátralévő részében. Mosonyi szerint az olaj piacon a helyzet ősszel normalizálódhat. A vezérigazgató elmondta, a Mol számára, elsősorban az oroszországi kőolajkitermelés miatt kedvezőek a magas olajárak, de ennek a profitját részben elviszi az Oroszországban bevezetett export adó.
Az olaj árának emelkedése ugyanakkor az földgáz import árak emelkedésével jár együtt. Az import ár emelkedésének az értékesítési árban való megjelenését fékezi, az, hogy a Mol az első negyedévben – törvényi kötelezettségének megfelelően – a 8 százalékos eszköz arányos nyereségen felül keletkezett 10,3 milliárd forintot elhatárolta. Ez az összeg azért keletkezett, mert az import ár a vártnál alacsonyabb volt az első negyedévben. Ezt az összeget a Mol az elkövetkező időszakban várható magasabb import árak kompenzálása formájában jutattatja vissza a fogyasztóknak a hatósági árváltoztatásokon keresztül.
Mosonyi elmondta, az első negyedében a Mol jobb finomítói árrést tudott elérni az iparági átlagnál, mivel sikerült visszafogni a negatív árrésű fűtőolaj termelést.
