A Magyar Nemzeti Bank megegyezett a HVB Bank Hungary Rt.-vel, a Budapesti Értéktőzsde legnagyobb tulajdonosával, amelynek alapján az MNB válhat a Keler Rt. elszámolóházi társaság többségi tulajdonosává. Az MNB egyelőre sem a megvásárolt részvénymennyiséget, sem a vételárat nem árulta el.
Az MNB közlése szerint az MNB mint a Keler 50 százalékos tulajdonosa korábban bejelentette, hogy élni kíván elővásárlási jogával annak kapcsán, hogy a BÉT meg akarta vásárolni a Budapesti Árutőzsde Rt.-től (BÁT) a tulajdonában lévő 25 százaléknyi Keler-csomagot. Az MNB stratégiai célja a többségi tulajdon megszerzésével a Keler hosszú távú, stabil működésének fenntartása – közölte a jegybank.
|
Bomba a közgyűlésen
A jegybank mostani közleménye viharos tárgyalássorozat végére tehet pontot. Korábban ugyanis sokáig „teljesen levajazottnak” tűnt a két budapesti tőzsde, a BÁT és a BÉT egyesülése, ám a Budapesti Értéktőzsde Rt. májusi közgyűlésén robbant a bomba: a különérdekű felek – mint a bankok és befektetés szolgáltatók, illetve a pénzügyi befektetők – sorra leszavazták egymás gondosan egyeztetett javaslatait.
A közgyűlési szavazatháborúban döntő szerepe volt annak, hogy a Budapesti Árutőzsde (BÁT) Rt. a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közbelépése nyomán nem adta el a Központi Elszámolóház és Értéktár (Keler) Rt.-ben meglevő 25 százalékos tulajdonhányadát a BÉT-nek. A BÁT-BÉT-Keler egyesülés akkori megfeneklésében személyes és politikai ellenszenv egyaránt közrejátszott.
|
A korábban 25-25 százalékban a két tőzsde, míg 50 százalékban a jegybank tulajdonában levő Keler sorsa nem véletlenül került a figyelem középpontjában. Elemzők emlékeztetnek rá, hogy az elszámolóház saját tőkéje meghaladja a 12 milliárd forintot, készpénzállománya pedig megközelíti azt, s 1,1 milliárdos nyereséget ért el tavaly: gyakorlatilag tehát pénzgyárként működik.
Tulajdonosai közül a BÉT 124 (amortizáció nélkül viszont 602) milliós eredményt termelt, a BÁT viszont nem tud stabilan nyereségesen gazdálkodni. A 2004 elejére mind a BÉT-en, mind a BÁT-on többségbe került pénzügyi befektetői kör vezetésével a két tőzsde rendkívüli közgyűlései februárban döntöttek arról, hogy a börzék integrációjának alappilléreként a BÁT eladja a BÉT-nek 25 százalékos Keler-pakettjét. Vételárként az elszámolóház készpénzállományát vették alapul, s azt 2 milliárd 887 millió forintban határozták meg. Az MNB azonban váratlanul bejelentette, hogy élni kíván elővételi jogával, s megvenné a BÁT Keler-pakettjének kétharmadát, a társaság összes részvényének tehát mintegy 16 százalékát.
