Kultúra

A Bohém rapszódia után jöhet a Sex Pistols-film

A Bohém rapszódia elsöprő közönségsikere nyomán várható volt, hogy megindulnak a zenész-életrajzi filmek. Az Elton John-film nemsokára érkezik is, most pedig kiderült, hogy a brit Starlight Firms nevű produkciós cég gőzerővel dolgozik egy Sex Pistols-film előkészítésén. 

Meggyőztek minket a Bohém rapszódia bevételei. Ez mutatja, hogy a közönség ki van éhezve az ilyen filmekre

– mondta Ayesha Plunkett producer. A szereplőválogatás még nem indult el, de a cégnek már vannak ötletei, hogy kiket szeretnének majd a filmben látni. A sztori középpontjában nem is Johnny Rottenék állnak majd, hanem a Pistols menedzsere, Malcolm Mclaren, és a legendás divattervező, Vivienne Westwood, akik közösen nyitottak kultikus ruházati boltot SEX néven a 70-es évek Londonjában. De az ő sztorijuk mellett nyilván a zenekar, és az évtized punk szcénája is megelevenedik majd a vásznon.

A Sex Pistols ugyan csak három évig volt aktív, de a műfaj egyik legfontosabb zenekara, amelyre a mai napig sokan hivatkoznak fő inspirációként. Never Mind The Bollocks, Here’s The Sex Pistols című debütalbumukat nemrég Noel Gallagher minden idők legnagyobb hatású lemezének nevezte.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik