A forint 10,61 százalékos pozíciója az intervenciós sáv erős oldalán 43 bázispontos gyengülés a csütörtöki hivatalos záráshoz képest. Péntek délelőtt már a nagyobb befektetők is megjelentek, és elindult a forint újbóli erősödése.
A kereskedők továbbra is találgatják, hogy a vártnál jobb államháztartási adatok ellenére miért gyengült a forint. Legvalószínűbbnek azt tartják, hogy ismét spekulánsok játszadoznak a forinttal kihasználva azt, hogy a késő délutáni időpontban kevesen vannak a piacon, és viszonylag kis ráfordítással nagy elmozdulásokat lehet elérni az árfolyamokban. Mások szerint egyszerű stop-loss zárások mozgatták a várthoz képest ellentétes irányba az euró kurzusát.
Csütörtök késő délután, illetve pénteken hajnalban 253,40 forint/euróig sikerült gyengíteni a forintot. Többen vélik úgy, hogy nem a „végbefektetők” csökkentették forint pozícióikat, de a spekulációs árfolyammozgás könnyen oda vezethet, hogy a legyengített valutában a végbefektetők is szűkítik befektetéseiket. Emellett a feltörekvő piacok valutáinak, különösen a zlotynak a gyengülése sem használ a magyar valutának – mondják a piacon.
Pénteken arra számítanak, hogy továbbra is a nemzetközi piaci tendenciák mozgatják majd a piacot. A dollárral reggel 209,10/30 forinton kereskedtek, mintegy két forinttal erősebben a csütörtöki 207.40/60 forintos árfolyamnál.
Az overnight és tomnext forint piacon továbbra is a likviditás szűke miatt magasak, 12,40 és 12,80 százalék körüliek a kamatok. A hosszabb lejáratokon az 5-10 bázispontos kamatemelkedés a forint gyengülésével függ össze – mondják kereskedők. Az állampapírok piacára továbbra sem tértek vissza a remélt mértékben a külföldi befektetetők. A jövő hétre meghirdetett 5 és 10 éves államkötvények aukcióján talán nagyobb érdeklődés mutatkozik majd – mondják kereskedők.
