A forint 10,58 százalékos pozíciója az intervenciós sáv erős oldalán 3 bázispontos romlás a csütörtök esti pozíciójához képest. A péntekenként szokásosnál élénkebb piacon viszonylag széles, 251,80 és 253,30 forint közötti sávban kereskedtek az euróval.
A vártnál jobb államháztartási hiány ellenére csütörtök késő délután óta lényegében folyamatosan gyengül a forint. Ennek részbeni kiváltó oka piaci vélemények szerint, hogy olyan feltörekvő piaci valuták is gyengülnek – különösen a török líra, a brazil reál -, amelyek a forinttal együtt kitüntetett figyelmet élveznek egyes londoni befektetői körökben.
Kereskedők szerint gyaníthatóan Londonból indultak azok a csütörtökön késő délutáni forinteladások is, amelyek a hivatalos kereskedés után több mint két forinttal emelték az euró, rontották a forint árfolyamát. A késő délután időpont különösen kedvező spekulációs ügyletekre, mert kevesen vannak a piacon, és viszonylag kis ráfordítással nagy elmozdulásokat lehet elérni az árfolyamokban.
A dollár jelentősen, mintegy három forinttal emelkedett 210,70/211,00 forintra péntek délután.
Az overnight és tomnext forint piacon enyhült a likviditáshiány, a reggel még 12,40 és 12,80 százalék körüli overnight és tomnext kamatok délutánra 11,80 és 12,00 százalékra zsugorodtak. A hosszabb lejáratokon az 5-10 bázispontos kamatemelkedés a forint gyengülésével függ össze – mondják kereskedők.
Az állampapírok piacára továbbra sem tértek vissza a remélt mértékben a külföldi befektetetők, amihez a nemzetközi államkötvény piaci tendenciák is hozzájárulnak.
Az amerikai FED kamatemeléséhez fűződő fokozódó várakozások hatására mintegy 20 bázisponttal emelkedett a 10 éves amerikai államkötvény hozama is. A lengyel tízéves államkötvény hozama 30 bázisponttal emelkedett az ország hosszúlejáratú hitelminősítésének csütörtökön bejelentett hátrébb sorolása miatt.
A budapesti piacon nem tartják kizártnak, hogy a Fitch hitelminősítő intézet Magyarország hitelminősítésén is ront, ezért a viszonylag élénk forgalomban pénteken az eladások határozták meg az üzletmenetet. A hozamszint minden lejáraton 5-15 bázisponttal emelkedett.
A csütörtökre meghirdetett 5 és 10 éves államkötvények aukcióján valószínűleg csak emelkedő hozammal lehet értékesíteni a felkínált 60 milliárd forintos mennyiséget.
A piacon úgy vélik, hogy izgalmakra lehet számítani a jövő héten a bankközi piacokon, amit részben a friss belgazdasági mutatókkal – infláció, külkereskedelmi- és fizetési mérleg -, részben a nemzetközi piaci hatások okozhatnak majd. Összességében azonban inkább forint gyengülésre, 252-254 forint/euró körüli árfolyamra lehet számítani – mondják a piacon.
