Gazdaság

A SZÉP-kártya leginkább a tehetősek cafeteriája

Az idén januárban a hivatalos adatok szerint az előző év azonos időszakához képest csökkent a belföldi vendégek száma, a SZÉP-kártyás költések azonban közben szépen emelkedtek. Elsőre úgy tűnhet, hogy bejött a nagy mutatvány, a béren kívüli pénzekből sokat sikerült a pihenőplasztikra terelni. Részletesebben áttekintve a kép azért árnyaltabb, írja az Azénpénzem.hu.

Az adózási szabályok átrendezése miatt egy tavalyi bruttó juttatási keret nettóban, tehát amit a dolgozó ténylegesen megkap, akár a felére is csökkenhetett idénre. Az egyetlen nyertes a továbbra is kedvezményesen adózó SZÉP-kártya, amely egyedüliként maradt béren kívüli juttatás. A KSH adatai ezt már igazolják is, ugyanis miközben idén januárban az előző év azonos időszakához képest a belföldi vendégek valamivel kevesebb éjszakát töltöttek a különböző szálláshelyeken, aközben a Széchenyi Pihenőkártyával 7,4 százalékkal többet, több mint 1,1 milliárd forintot fizettek ki.

És a KSH adataiból az is elég egyértelműen kiderül, hogy a tehetősebbek számára jó lehetőség a pihenőplasztik. Miközben ugyanis a belföldi vendégéjszakák 81 százalékát realizáló szállodákban 0,6 százalékos volt 2019 januárjában az egy évvel korábbi értékekhez képest a visszaesés, a SZÉP-kártyás költések igazán éppen a szállodákban ugrottak meg. Az olcsóbb közösségi szálláshelyeken és az üdülőházakban egyértelműen csökkenést hozott az előző év azonos időszakához képest az idei első hónap.

Kiemelt kép: MTI / Pénzjegynyomda

Ajánlott videó

Olvasói sztorik