Belföld

Kövér pert nyert Veérrel szemben

Csütörtökön a Fővárosi Ítélőtábla másodfokon ítéletet hirdetett dr. Kövér László felperes dr. Veér András alperes ellen indított perében - közölte többek között a FigyelőNettel is a Fidesz.

A Fővárosi Ítélőtábla megállapította: az alperes azzal a megalapozatlan állításával, mely a Népszava című lap, „El a kezekkel Kövér Lászlótól” című cikkében 2002. április 3-án megjelent, miszerint Kövér László esetében orvosilag kétséget kizáró módon diagnosztizálható lenne az, hogy a cikk által állítottan az ő magatartásában tapasztalható egyes jelenségek mentális betegség fennállását igazolnák, és az állapot rosszabbodása lenne várható, az alperes megsértette a felperes jóhírnév védelméhez fűződő személyiségi jogait.

A bíróság az alperest eltiltotta a további jogsértéstől, továbbá kötelezte, hogy az ítélet rendelkező részét saját költségén jelentesse meg a Népszavában, a perbeli közléssel azonos helyen és betűszedéssel, valamint nem vagyoni kártérítés megfizetésére is kötelezte alperest.

A Fővárosi Ítélőtábla ezen ítéletével megerősítette a Fővárosi Bíróság februárban született ítéletét, amelyet alperes fellebbezett meg. Az ítélet jogerős.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik