Belföld

Jogerősen is elmarasztalták Magyarországot a tankönyvpiac állami monopolizálása miatt

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) öttagú tanácsa kedden elutasította a kormány fellebbezését abban az ügyben, amelyben a törvényszék első fokon elmarasztalta Magyarországot a tankönyvpiac állami monopolizálása miatt.

A strasbourgi székhelyű törvényszék októberben első fokon helyt adott a felperesek – a Könyv-Tár Kft., a Suli-Könyv Kft. és a Tankönyv-Ker Bt. –panaszának, akik a magyarországi tankönyvkiadás- és forgalmazás 2011-es, illetve 2012-es centralizálása miatt indítottak eljárást.

Az EJEB akkor kimondta: a hatóságok megsértették ezen, iskolai tankönyvek forgalmazásával foglalkozó cégek jogait, mivel az átalakítás tisztességtelen terheket rótt rájuk, megfosztva őket korábbi vevőkörüktől, a változtatások pedig gyakorlatilag monopolpiac kialakulásához vezettek az iskolai tankönyvellátásban.

A bírói testület rámutatott, hogy a törvényileg meghatározott átmeneti időszak rövid volt, mindössze másfél évig tartott, a szóban forgó cégeket pedig nem kérték fel részvételre az állami Könyvtárellátó Nonprofit Kft. által kiírt új, zárt tenderek semelyikén, és annak ellenére sem kaptak semmilyen kártérítést veszteségeik után, hogy gyakorlatilag teljesen kiszorultak a piacról.

Végezetül megállapították azt is, hogy sem a szülőknek, sem a diákoknak nem származott semmiféle valódi hasznuk az új rendszerből.

Az elsőfokú ítélet szerint a hatóságok ezzel megsértették az Emberi Jogok Európai Egyezményének a magántulajdon védelméről szóló cikkét.

A magyar állam fellebbezést nyújtott be a verdikt ellen, ezt azonban kedden elutasította a fellebbviteli fórumként eljáró bírói tanács. Az elmarasztaló ítélet így jogerőre emelkedett, esetleges kártérítésről azonban csak később fognak dönteni.

(MTI)

Kiemelt kép: MTI/Komka Péter

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik