Kultúra

Csak 2D-ben jön az új Harry Potter-film

A Harry Potter és a Halál ereklyéi című film első részét hagyományos változatban kezdik el vetíteni a mozik novemberben.

Nem készül el időben a háromdimenziós változat, ezért a Warner filmstúdió csak a megszokott 2D-s változatban kezdi meg a Harry Potter és a Halál ereklyéi című film első részének forgalmazását novemberben. „A legnagyobb erőfeszítések dacára sem vagyunk képesek a filmet teljes egészében háromdimenzióssá változtatni úgy, hogy az megfeleljen a legmagasabb minőségi követelményeknek” – jelentette ki hétvégi közleményében a Warner. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy semmiképpen sem akarták tovább váratni a nézőket, ezért a 2D-s hagyományos formátumban megkezdik a forgalmazást.

A J.K. Rowling regényfolyamából készült filmsorozat idén érkezett a befejezéséhez. Az utolsó, Harry Potter és a Halál ereklyéi című kötetet a stúdió két részben küldi a mozikba. Az első rész premierjét november 19-ra tűzték ki Észak-Amerikában, a magyar bemutató dátuma: november 25.

A Warner a háromdimenziós Avatar példátlan sikere nyomán döntött úgy, hogy a kétrészes befejezést a kétdimenziós változattal egyidejűleg 3D-ben is megjelenteti. A stúdió közleményében leszögezte, hogy a Halál ereklyéi 2. része az előzetes ígéretekhez híven 2011. július 15-én debütál az amerikai filmszínházakban mind 2D-s, mind 3D-s formátumban.

A korábbi hat Harry Potter-film világszerte összesen 5,4 milliárd dolláros bevételt hozott a Warner Bros Pictures kasszájába.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik