Kultúra

Magyar színésznő díja a moszkvai 2 in 1 filmfesztiválon

A Pál Adrienn című magyar film főszereplője, Gábor Éva nyerte el a legjobb színészi alakításért járó díjat.

A díjkategória hivatalos elnevezése “Hősök”, mert a fesztivál versenyében egyaránt szerepeltek dokumentum- és játékfilmek, és csak egyetlen szereplőt díjaztak.

A hétfő esti díjátadón Gábor Éva az elismerést Michael Rowe ausztráliai-mexikói filmrendezőtől vehette át, aki hangsúlyozta, hogy a zsűri döntése egyhangú volt. A döntnökök között volt Kira Muratova világhírű orosz filmrendezőnő is.

A 2 in 1 fesztivál hároméves múltra tekinthet vissza, de most új elnevezéssel, szerényebb körülmények között rendezték meg. Közönsége túlnyomórészt fiatalokból áll.

Célja, hogy összehozza a szerzői filmeket a közönség érdeklődésével, igényeivel, áthidalja az ezek közötti távolságot, és egyaránt mutasson be dokumentum- és játékfilmeket.

A Pál Adrienn című film már a vetítés során is nagy sikert aratott. Külön méltatta a fesztivál programigazgatója, Alekszandr Medvegyev, a film sajtóértekezlete pedig úgy elhúzódott, hogy a következő film vetítését fél órával el kellett halasztani. Kocsis Ágnes rendező nem kísérte el filmjét Moszkvába.

A Pál Adriennt idén több díjat is nyert már: többek közt Cannes-ban az Un certain regard (Egy bizonyos nézőpont) című szekcióban választották a legjobbnak, míg a zürichi filmfesztiválon a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetségének (FIPRESCI) díját kapta meg.

Gábor Éva úgy tudja, a magyarországi premier januárban várható.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik