Kultúra

Rigai elismerés Kocsis Ágnes filmjének

Kocsis Ágnes Pál Adrienn című játékfilmjét méltatta a rigai nemzetközi filmfesztivál.

Sikert aratott a lett főváros nemzetközi filmfesztiválján, a kétévente megrendezett rigai Arsenalson Kocsis Ágnes új játékfilmjével. A Magyar Mozgókép Közalapítvány támogatásával készült Pál Adrienn című filmet a nemzetközi seregszemle ökumenikus zsűrije elismerő oklevéllel méltatta. A zsűri indoklásában rámutatott, hogy a közelmúlt kiemelkedő alkotásait felvonultató válogatásból érzelmi mélységével kiemelkedett a magyar rendezőnő filmje. Az elismerést Kocsis Ágnes személyesen vette át vasárnap este Rigában.

Az európai koprodukcióban készült és Cannes-ban díjazott Pál Adrienn című mozifilm Lettország után Svájcban és Brazíliában is bemutatkozik. Kocsis Ágnes rendezése jelenleg a zürichi filmfesztiválon versenyez. A fiatal alkotókat felvonultató zürichi seregszemlén idén vesz részt először magyar film. Október elején Dél-Amerika egyik legnagyobb filmfesztiválja, a riói mustra is műsorra tűzi Kocsis Ágnes filmjét.

A Pál Adrienn című film Piroska, egy „túlsúlyos, érzéketlenné vált ápolónő” története, „aki nem tud ellenállni a krémes süteményeknek. Az elfekvő osztályon dolgozik, az életét körbefonja a halál. Egy napon útra kel, hogy megkeresse régen elvesztett gyerekkori barátnőjét. Miközben az emlékeit próbálja összegyűjteni, ellentmondásos utazásra indul a saját és azok emlékezetében, akikkel útja során találkozik.”

Kocsis Ágnes filmje, mely jelenleg versenyben van az Európai Filmakadémia díjaiért is, a Pusztai Ferenc vezette KMH Film produkciójában készült.

AJÁNLOTT LINKEK:
Az Arsenals weboldala

Ajánlott videó

Olvasói sztorik