Kultúra

Nem vetítik le itthon a magyar sikerfilmet?

Hiába Kocsis Ágnes filmrendező Pál Adrienn című filmjének sikere, állami és forgalmazói támogatás híján a film nem tud mozikba kerülni Magyarországon.

Számos más elismerés mellett Cannes-ban a kritikusok nemzetközi szövetségének FIPRESCI-díját kapta meg a Pál Adrienn, itthon azonban csak két alkalommal, a Cinepécsen és a miskolci CineFesten láthatta a közönség, ráadásul úgy tűnik, Kocsis Ágnes kövér ápolónőről szóló moziját nem vetítik majd a hazai mozik.

A magyarországi premiert eredetileg 2011. január 13-ra tűzték ki, ám a film zenei jogdíjait egyelőre nem sikerült rendezni, és a Magyar Mozgókép Közalapítvány sem tudja teljesíteni korábban ígért vállalásait, a film így nem kapja meg azt az anyagi támogatást, amelyben korábban a magyar és itthon forgalmazott külföldi szerzői filmek részesültek.

A helyzetet tovább nehezíti, hogy a fennálló jogi problémák miatt a Pál Adriennt kizárólag fesztiválokon mutathatják be, és a film tévés-, valamint DVD-forgalmazására sincs lehetőség sem itthon, sem külföldön – írja az Index.

AJÁNLOTT LINK:
Dobozban maradhat a cannes-i sikerfilm (Index.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik