A Bábolna Rt. igazgatóságának elnöke a sajtótájékoztató előtt zárt ülésen ismertette a vállalat dolgozóival a Bábolna Rt. reorganizációjáról szóló kormányhatározatot. A sajtótájékoztatón az elnök hozzátette: békéscsabai üzemre a tender szerint egy hónapig várják az ajánlatot, és ha sem a bérbevételre, sem a vásárlásra nem érkezik ajánlat, akkor a pályázati határidő lejártát követően azonnal bezárják az 1200 főt foglalkoztató békéscsabai üzemet. „A privatizációs eljárásba a dolgozók képviselője mellett bevonjuk a helyi önkormányzat vezetőit is” – hangsúlyozta.
A gyár vételi árát firtató kérdésre nem kívánt válaszolni, azt azonban megjegyezte, hogy ötven millió forint bánatpénzt kell letennie annak, aki pályázni kíván. A pályázatok várható értékelési szempontjairól szólva kiemelte, hogy a lehetséges 100 pontból csak 30 pont a vételi ár, 30 pontot ér a dolgozók foglalkoztatásáról szóló garancia, és további 40 pontot ér a termelői-beszállítói integráció fenntartása.
Velez Zoltán az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a békéscsabai feldolgozó üzemi szinten is veszteséget termel. „Minden egy kilogramm, a gyárból kiszállított csirkehúson 40-50 forint vesztesége van a Bábolna Rt.-nek” – jelentette ki.
Az elnök egyben cáfolta az SZDSZ Békés megyei elnökének azon állítását, mely szerint a közelmúltban egy közel 300 millió forint értékű viziszárnyas feldolgozó gépsort annak 10 százalékáért értékesítettek. Mint mondta a gépsornak csak bizonyos elemeit adták el, azt is a könyv szerinti értéken.
Tóth Károly békéscsabai szocialista párti országgyűlési képviselő azon korábbi felvetésére, amely szerint csak úgy lenne érdemes a békéscsabai üzemet privatizálni, vagy bérbe adni, ha a gyár több lábon állhatna, azaz nemcsak baromfit, hanem libát- és kacsát is feldolgozna leszögezte: a zagyvarékasi viziszárnyas feldolgozóban hónapok óta áll a termelés, és az eladó nem talál rá vevőt.
Velez Zoltán mindazonáltal bejelentette, hogy a Carnex-csoporthoz tartozó orosházi és mezőkovácsházi üzem már jelezte, hogy hajlandó lenne 300 dolgozót foglalkoztatni a két üzemben. A munkásgyűlés végén a megjelent 6-700 dolgozó szórvány füttyszóval fogadta Velez Zoltán tájékoztatóját.
Gyenge Sándorné, a békéscsabai üzem szakszervezetének vezetője egyelőre nem kívánt tájékoztatást adni arról, hogyan fogadták a dolgozók a fejleményeket. „Egyelőre tanulmányozzuk az elnök úr által elmondottakat, és csak később döntünk arról, hogyan tovább” – mondta az MTI érdeklődésére.
