Sport

Olasz-veréssel érte el a célját a magyar pólóválogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra legyőzte Olaszország csapatát Szentesen, a világliga selejtezőjének keddi, utolsó fordulójában, így csoportja második helyéről jutott az Európa Kupa hatos döntőjébe, írja az MTI.

A találkozó előtt a Magyar Vízilabda Szövetség koszorút helyezett el a 2013-ban fiatalon, 38 évesen elhunyt Sipos Edit világ- és Európa-bajnok játékos szobránál.

Már a mérkőzés kezdetétől jól védekezett a magyar csapat, de csak a második negyedben tudott ellépni ellenfelétől, a nagyszünetre pedig kétgólos előnnyel mehetett Csabai Dóra korai kipontozódása ellenére is.

A második félidő is jó magyar blokkokkal, valamint Gangl Edina remek védéseivel kezdődött, az ekkor négy gólnál járó Keszthelyi Rita találataival pedig tovább nőtt a 18 éves Faragó Kamilla (UVSE) személyében újoncot is avató hazai együttes előnye. A záró negyedben is a magyar válogatott irányította az összecsapást, amelyet annak ellenére is végig vezetve, magabiztosan nyert meg, hogy összesen 19 alkalommal játszott emberhátrányban.

Az Európa Kupa hatos döntőjét március 28. és 31. között rendezik Torinóban. Onnan az első három jut a világliga júniusi szuperdöntőjébe, melynek Budapest ad majd otthont, így azon a magyar válogatott automatikus résztvevő. A nyári torna győztese szerez elsőként kvótát a 2020-as tokiói olimpiára.

Eredmény – Női világliga, selejtező, 6. (utolsó) forduló

Magyarország-Olaszország 12-8 (3-3, 3-1, 3-2, 3-2)
a magyar csapat gólszerzői: Keszthelyi 5, Gyöngyössy, Parkes 2-2, Csabai, Illés, Gurisatti 1-1

Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik